2016.01. 16.

NFL Touchdowns

NFL Touchdowns

Az NFL rájátszás divisional döntőihez érkeztünk, nagyon kemény párosításokkal, és kiválónak ígérkező mérkőzésekkel. Eddig gyakorlatilag nagyon jól eltaláltuk a mérkőzések győzteseit, most azonban már koránt sem lesz ilyen egyszerű dolgunk. Ennek ellenére én több olyan opciót is találtam a mai estére, éjszakára amiket érdemes lehet megjátszani. Ezeket fogom most megosztani veletek. 

 

New England – Kansas City

Máris egy remek mérkőzés. A mindig jó Patriots, a 11 hete veretlen Chiefs ellen. A támadógépezet a kőkemény védelem ellen. Sok frázist sorolhatnék még, de legyen elég ennyi. A New England sorait sérülések tizedelték, és most is rengeteg a kérdőjel, de összességében azért sokan visszatérhetnek, növelve ezzel a liga egyik legjobb irányítója által vezérelt csapat esélyeit. Bradyék parádéztak amíg egészségesek voltak, de azért ebben a nagyon jól összerakott védelemnek is szerepe volt. Edelman lehet a legnagyobb fegyvere Tomnak, de persze nőtt a lehetőségek tárháza, és tudjuk, hogy az edző rendesen tudja kavarni a kártyákat. Nyilván sok fog múlni azon, hogy a támadófal hogy védi meg őt a kiváló Chiefs védelem ellen. Valószínűleg nem fog lubickolni az irányító, ez borítékolható. Viszont a futójátékra épülő Kansas sem fogja halomra gyártani a pontokat, még ha most az irányítóra is nagyobb terhet raknak, ami meg elsülhet így is úgy is, bár szerintem Smith rendben lesz. Nehéz lenne megjósolni a párharc kimenetelét. Azt leszögezhetjük, hogy általában a jó védelmek tudtak kifogni a Pats briliáns támadógépezetén, mint a Giants, vagy a Baltimore. Persze ha mellé volt kellő tűzerő. Szerintem itt ez meglehet, és hajlanék kicsit a Chiefs felé, bár ez lehet negatív elfogultság a New Englanddel szemben. Amit viszont úgy érzek jó opció lehet mára, az a 45,5 pont alatti. Mindkét oldalon rendben van a védelem, és amúgy is nagyon fontos lesz, hogy ne adják el a labdát. A Chiefsnél láthattuk, hogy mikor lendületben vannak akkor is inkább hideg fejjel visszaállnak, és arra koncentrálnak, hogy ne hibázzanak, nem arra, hogy halmozzák az előnyt. Erre Smith ki is tért, hogy nem szabadna levenni a lábukat a gázról, de eddig működik. A múlt heti interceptionök miatt biztos, hogy Brady is óvatosabb lesz, viszont az is tuti, hogy ő nem fogja ész nélkül bénán odaadogatni a labdát. Konzervatív, nagy taktikai csatára számítok abszolút. Tavaly szeptemberben tönkre verte a Kansas a New Englandet, na ez most biztos nem fog megtörténni. Inkább az előző találkozóikra számítok én, ahol kevés pont született, és New England győzelem. Bár ma itt én simán látok esélyt a Kansas győzelmére. A visszatérők miatt azért rozsdásabb is lehet az amúgy parádés Pats offense, de a jó védelmek amúgy is lentebb szokták szorítani őket, és a passzsiettetésben is jó lehet a Kansas. Tegyük fel, hogy a Pats nyer 25-20-ra…még az is belefér nekünk a kinézett opción jó oddsért. Márpedig nem számítok több pontra.

Tipp:

Pontszám kevesebb mint 45,5 – 1.55


Arizona – Green Bay

Ez lesz az a mérkőzés, ahova két opciót is ajánlani fogok. A Packers szépen felállt múlt héten, és bizonyította azt, hogy számolni kell velük, hiszen remek csapat. Viszont ma a liga egyik legjobb csapatával néznek szembe, legalábbis ebben a szezonban. A Redskinsnél azért tudtuk, hogy Cousins szép statisztikája ide vagy oda, nem véletlen szenvedett az elején az a csapat, és hogy a védelmük alapvetően pocsék, ami ellen egy jó Rodgers azért ha előlép, és megvédik akkor bőven jó lehet. Ma viszont egy sokkal jobb védelemmel találkoznak. Ráadásul mellé az egyik legjobb offense párosul. Igazság szerint mindkét csapategységben jobbnak mondható valamivel az Arizona. A Rodgers faktor viszont ott van azért a pakliban, még akkor kis ha Carlson Palmer is kiváló irányító. A-Rodnak azért sokat segített múlt héten, hogy működött a futójáték a második félidőben, ezzel teret adva neki is. Viszont a Cardinals kifejezetten jól védekezi le a futást, így ez ma problémás lehet, főleg ha a fal nem védi meg rendesen, mint ahogy azt az első félidőben többször láthattuk. Devante Adams kiesése sem a Packers malmára hajtja a vizet, hiszen egy célponttal kevesebb. Egyszer találkoztak a szezon közben, akkor nagyon elkalapálta a Cardinals a Green Bayt, de nagyon kicsi az esély arra, hogy ez megismétlődjön. Amúgy is a Chiefs meccs kivételével, illetve pont a Packers azért a végére elhúzott, de ezeken kívül szoros meccsek voltak, most várhatóan nagyon szoros küzdelmek lesznek. Főleg, hogy a múlt héten a Packers védelme is összekapta magát, tehát azért nincs nagy különbség a két csapat között alapvetően. Momentumok dönthetnek. Minden ellenére nem nagyon tudom elképzelni, hogy a favorit Arizona ne húzza ezt most be hazai pályán, akármilyen jó is Rodgers, és persze bármi megtörténhet, nálam a Cardinals nyeri ezt a meccset, de nem sokkal. Márpedig jó oddsot adnak a nagy támogatásra a Packers mellé… 1 TD + 1 Field Goal előny azért már tetemesnek mondható egy másfeles oddsért. Két tippem van tehát erre a meccsre.

Tipp1: Arizona 1.25

Tipp2: Green Bay +10,5 - 1.50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2016-01-16 19:37:35
Nem úgy értettem :)

további tippjeink a Amerikai foci világából