2015.10. 25.

NFL Touchdowns

NFL Touchdowns

Rég jelentkeztünk amerikai focival az oldalon, és jeleztétek is, hogy szívesen vennétek elemzést tőlünk ezen a téren is. Nem is tétlenkedtem, és felkerestem djibril kollégát, aki tavaly már megörvendeztetett minket pár remek cikkel és tippel. Emellé Riverside kolléga is jelezte felém a gondolatait, tippjeit. Ezt összevetettem a saját elméletemmel, és ahol meggyőző egyezéseket találtam, azokat a mérkőzéseket tettem most bele ebbe a cikkbe. Jó szemezgetést mindenkinek.


   Tennessee Titans – Atlanta Falcons  

Mariota sérülése miatt Mettenberger lesz a kezdő QB a Titans-ben, aki bár tavaly nem játszott rosszul, azért nem egy elit QB, és még csak nem is egy a jobbak közé tartozó offense-t kell átvennie.
Az Atlantának talán jókor jött a pofon a Saints ellen, és a Panthers menetelése miatt a motiváció is megvan arra, hogy ne vegyék ezt a meccset is félvállról (hiába volt csoportrangadó a Saints elleni meccs, a sok labdaeladáson azért látszott, hogy a fejekbe szállt a sok siker).
Passz ellen ugyan nem teljesít rosszul a Tennesse, de egy Julio Jonest még a rosszabb napjain is nehéz levédekezni, futás ellen meg totál homály a hazaiak védelme, ráadásul a liga idei legjobb teljesítményt nyújtó futószekciója érkezik a városba Freeman vezetésével.
A Titans támadójátéka gyenge középmezőny kategória, és ezen Mariota kiválása sem segít. Az Atlanta futás ellen az egyik legjobb csapat, viszont a passz elleni védekezésük botrány, de a hazaiaknak nincs olyan kaliberű játékosa, mint a Saintsnek Brees, aki ezt gyengeséget akár egymaga is ki tudná használni.
Véleményem szerint 7 pont simán van a csapatok között (ha nem több), és a Falcons nem fog még egyszer annyit hibázni, mint az előző héten.

Tippek:

A mérkőzés győztese: Atlanta (1.30)

1X2: Atlanta (1.40)

Atlanta -6,5 (1.80)


   Indianapolis Colts – New Orleans Saints  

Annak ellenére, hogy mindhárman úgy véljük, hogy a Colts kerül ki győztesen a saját pályáján, azért ez nem lesz egy egyszerű mérkőzés. Az irányítók közül Luck 5 TD-t passzolt az utolsó két meccsen, míg ugyanennyit dobott Brees az utolsó 3-on. Az Indianapolis 3-3-mal áll, míg a Saints 2-4-gyel. Azért az utóbbi 4 héten az Indianapolis már egyre inkább rendben van a borzasztó kezdéshez képest. Ez azért el is várható a tavalyi AFC döntőstől. A Patriotstól elszenvedett vereség azért vállalható volt. Főleg ha azt a besült fake punt kísérletet nézzük, még akár jobb eredmény is lehetett volna. Nincs mese itt ezt hazai pályán be kell húzni a Coltsnak, és több is a potenciál az ő csapatukban. A New Orleans múlt heti meglepetés győzelmét az Atlanta ellen inkább a kicsit elszállt Falconsnak tudom be, mintsem a Saints feltámadásának. Azért kemény meccs lesz, de hazaiba várjuk.

Tippek:

A mérkőzés győztese: Indianapolis (1.40)

1X2: Indianapolis (1.50)


   San Diego Chargers – Oakland Raiders  

Az Oakland sokkal versenyképesebb lett az elmúlt évekhez képest, de ez azért győzelmekben annyira nem mutatkozik meg. Nem lehet már őket agyba-főbe veretni, de ez mégis egy olyan alkalom, mikor ezt tennénk. A pontokat azért kapják rendesen, és Rivers jó formájával fogja is szórni a Chargers rájuk az áldást. Utolsó 7 találkozásukból 6-ot a San Diego nyert. Hazai mérkőzései közül azért 3-ból 2-t megnyert a Chargers, és a Pittsburgh ellen sem múlt ez sokon. A Green Bay elleni teljesítményük is bizalomra ad okot, szóval ez is a hazaiak irányába mutat. Csoportrivális a két csapat, és egy esetleges győzelemmel előzhet is a San Diego. Véleményünk szerint ez meg is történik, és benne lehet az egy Field Goalnál nagyobb különbség is.

Tippek:

A mérkőzés győztese: San Diego (1.40)

1X2: San Diego (1.50)

Hendikep: San Diego -3,5 (1.70)

 

djibril további gondolatait melyet felém továbbított hozzászólásban teszem közzé, egyébként az Atlanta cikkrész teljes egészében az ő munkája, és köszönjük neki a gondolatokat.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ferike71 2015-10-25 10:17:08
Akkor kezdödjön a szokásos verseny kettönk között !!!
sok sikert !

további tippjeink a Amerikai foci világából