2014.04. 25.

NHL: 2014 Rájátszás #7

NHL: 2014 Rájátszás #7

Három-négy meccs lement már mindenhol, úgyhogy elérkeztünk az igazán kritikus összecsapásokhoz. A Flyers előnybe került, aztán el is tékozolta azt, a Blackhawks pedig talán átfordult a nyerő momentumba. A Ducksnak pedig meg kell találnia Benn ellenszerét. 

 

 

Ma ömlesztve fogok beszélni a meccsekről. A Flyersnek otthon most mindenképp nyernie kell. Nincs választás, nincs más lehetőség. Nyerniük KELL, hogy versenyben maradjanak. Ez persze nem jelenti azt, hogy nyerni is fognak, de az alapszakasz kritikus momentumaiban magas százalékban azt hiszem, hogy ezt a kötelező győzelmet abszolválni tudták. Izzani fog a levegő a Wells Fargoban, az tuti. Kihagyhatatlan meccs. Nem mellesleg Mason visszatér a kapuba. Nem mintha Emery nem lett volna kiváló (a 2. meccset egyértelműen ő nyerte meg a Flyersnek), de Mason idén jobb még nála is. A kérdés az, hogy mennyire befolyásolja majd a kihagyás, legutóbb már eltöltött 9 percet a jégen, amikor már teljesen mindegy volt, védett 3/3-at. Meglátjuk. Mindenképp "do or die" szituáció a Flyersnek. Ha nem nyernek, vége a szezonnak, ez teljesen biztos. A St. Louis - Chicago talán a legérdekesebb az összes párharc közül. Teljesen 50-50-nek érzem, de szerintem a momentum most a Chicago oldalán van. Persze lehet, hogy tévedek, és 4-2-vel kiesnek innen, de a két nagyon szoros és nagyon kellemetlen idegenbeli vereség után összeszedték magukat, és megnyerték a két kötelező hazait. Ez sokat elmond egy csapat mentális erősségéről. Mint mondtam, teljesen 50-50, de a momentum miatt a Chicagora teszem le a voksom. A Dallas szépen visszavágott otthon, nagyban köszönhetően Lehtonennek, aki a két hazai meccsen 60-ból 57 lövést hárított. Ennek ellenére óriási favorit otthon a Ducks és nem tudok felhozni érvet amellett, hogy nem nyernek.

A három tipp tehát:

  • Philadelphia Flyers-0.5
  • Odds: 2.35 (6/10)
  • Chicago Blackhawks-0.5
  • Odds: 2.50 (5/10)
  • Anaheim Ducks-0.5
  • Odds: 2.00 (7/10)

Eredmények:

Philadelphia Flyers - New York Rangers 2-1
St. Louis Blues - Chicago Blackhawks 2-2
Anaheim Ducks - Dallas Stars 6-2

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Turee 2014-04-26 07:42:15
Mason szerencsére ihletett formában tért vissza a kapuba, így nyert a Flyers, nyertem én is, szóval mindenki boldog. :D
Köszi a tippet, látom a Chicago is nyert, mondjuk az igaz, hogy csak hosszabbításban, de annak a párosításnak úgy tűnik az a védjegye... :)
Tremidos 2014-04-26 03:03:14
Nekem Ducks és Blues megy szerintem. Az Anaheimről azthittem hogy legalább 1 Dallasieccset behuznak és ma már tovább is mennek de nem sikerult nekik ezért ma muszály nyerni és utána is nem szeretnék 7. meccset látni. A Saint Luis ma továbbjuthat és hazai jégen kell is a közönségnek a győzelem. Flyers Rangers mindjárt kezdődik is de azt amugy is kihagytam volna. Számomra ott bármi megtörténhet.

további tippjeink a Hoki világából