2013.06. 12.

NHL Playoffs, Döntő 1. felvonás

NHL Playoffs, Döntő 1. felvonás

Ezt is megértük. Az idei "csonka" szezon a végéhez közelít, már csak két csapat van talpon. Az egyik a nyugati bajnok, Elnöki Trófea győztes Chicago Blackhawks, a másik a keleti Konferenciadöntőben a Pittsburgh Penguinst kisöprő Boston Bruins. Mindkét csapat útja rögös volt és az egymás elleni párharc sem ígérkezik sétagaloppnak. Úgy gondolom és egyben remélem is, hogy legalább hat találkozóra tehetjük majd meg a tétjeinket. Lássuk a csapatok útját és a mai találkozó tippjeit!

 

 
 
A Chicago Blackhawks útja a döntőig:
 
Remekül kezdték a szezont, franchise rekordot jelentő hat rendes játékidős győzelemmel indítottak, aztán megdöntötték az Anaheim Ducks 2006/2007-es pontrekordját (első 16 meccsen 29 pont), majd a következő meccsen már a 17 meccsen megszerzett pontok rekordját állították fel, ezt követte a szintén franchise rekord tíz zsinórban megnyert mérkőzés. Ennyi sem volt elég nekik, új NHL rekordot állítottak fel, ami a szezonkezdetet illeti, az első 24 találkozón nem találtak legyőzőre a rendes játékidőben. Ezt követte a 11 mérkőzésre kitolt egymás utáni győzelmek száma. Ez a 24 meccses veretlenségi széria az NHL történelmének harmadik leghosszabbja volt, ennél jobbat csak az 1977/78-as Montreal Canadiens (28 meccs) és az 1979/80-as Philadelphia Flyers (35 meccs) tud felmutatni. Ennek megfelelően megnyerték az Elnöki Trófeát, amit a legjobb alapszakasz rekordért osztanak ki. Ezen kívül az alapszakasz második legjobb gólátlagával zárt a csapat a Pittsburgh mögött, valamint ők kapták a legkevesebb gólt, pontosan 102-t. A Kanadai táblázaton a csapatból Patrick Kane végzett a legjobb helyen, ő 55 pontig jutott, őt követte a csapatkapitán Jonathan Toews 48 ponttal.
 
Ugorjunk a Rájátszásra! Konferenciagyőztesként megkapták a nyolcadik helyen becsusszanó Minnesota Wild csapatát. Az első meccsen csupán egy hosszabbításban lőtt góllal tudták két vállra fektetni ellenfelüket, ezután viszont nem volt megállás. A következő meccs már 5:2 lett, ami sokkal reálisabb eredmény. Minnesotában hosszabbítás után tudott nyerni a Wild, ezzel elérve azt, hogy ne legyen söprés. A következő két meccset könnyedén nyerte a Blackhawks 0:3 és 5:1 arányban.
 
A második körben már a nyugati második helyezett Anaheim Ducks csapatát búcsúztató Detroit Red Wings volt az ellenfelük, akikbe majdnem bele is tört a bicskájuk. Az első találkozót 4:1-re nyerték, a másodikat viszont ugyan ilyen arányban veszítették el, ezzel oda lett a pályaelőny. Detroitban mindkét meccset hozta a hazai együttes, ezzel szinte lehetetlen helyzetbe kerültek a Chicagoiak. Már majdnem mindenki temette őket, de megmutatták, hogy nem hiába nyerték meg az alapszakaszt. Otthon 4:1-re, majd idegenben 4:3-ra nyertek, így 3-3-ra módosították a párharc állását. A mindent eldöntő találkozót Chicagoban rendezték, ahol a hazaiak egy hosszabbításban szerzett Seabrook találattal nyertek, így bejutottak a Konferenciadöntőbe.
 
Itt a tavalyi bajnok Los Angeles Kings került az útjukba. Toewsék nem bízták a véletlenre, mindkét hazai meccsüket megnyerték és egy meccset Los Angelesből is elcsentek. 3-1-gyel utaztak vissza hazai jégre, ahol hosszabbításban Patrick Kane góljával 4:3-ra nyertek. A rájátszás legeredményesebb chicagoi játékosai: Patrick Sharp, Marian Hossa, Patrick Kane és Bryan Bickell, mindannyian 14 pontot szereztek.
 
 
 
A Boston Bruins útja a döntőig:
 
A bocsok sem kezdték rosszul a szezont, a hetedik meccsig nem kaptak ki rendes játékidőben, első 11 mérkőzésükön az is volt az egyetlen. Volt egy hat meccses győzelmi szériájuk is február végén-március elején. A márciusi hónap második fele nem sikerült túl jól a számukra, 17-e és 30-a között hét meccsből csak egyet tudtak megnyerni rendes játékidőben, összesen öt pontot tehettek zsebre a megszerezhető 14-ből. Hasonló hullámvölgy volt az alapszakasz vége is, aminek köszönhetően végül elbukták a Divíziógyőzelmet. Április 12-29-ig kilenc mérkőzést játszottak, ezek közül pedig csak kettőt tudtak megnyerni, összesen hat pontot szereztek az elérhető 18-ból. A védelmükre nem lehetett panasz, a ligában a harmadik legkevesebb gólt kapták, 109-et. Ezzel a két kisíklással azonban csak a negyedik helyre voltak jók, ami azt jelentette, hogy az első körös ellenfelük a Toronto Maple Leafs lesz.
 
Izgalmas párharcot hozott a két csapat találkozása, sorra vették el egymástól a pályaelőnyt. Először a Toronto a második meccsen (1-1), majd a Boston a harmadikon(1-2) és a negyediken (1-3), aztán a Toronto az ötödiken (2-3). Torontoban egyenlíteni is tudtak a juharlevelesek, Bostonban viszont Patrice Bergeron egy óriási comeback fejére felhejezve a koronát továbblőtte a bocsokat.
 
A következő ellenfél a Washingtont búcsúztató New York Rangers volt, akik nem tudtak ennyi fejtörést okozni a Bostoniaknak. Otthon kettőt nyert a Bruins, majd idegenben is győzedelmeskedett, így 3-0-lal várta a negyedik találkozót. Megszerezte a becsület győzelmet a Rangers, aztán Bostonban megkapták a szívükbe a karót. Jöhetett a Konferenciadöntő.
 
Az ellenfél a szárnyaló Pittsburgh Penguins volt, akire mindenki az idei szezon legnagyobb esélyeseként tekintett, teljesen jogosan. Ellenálhatatlannak tűnő támadósoruk azonban nem tudott mit kezdeni a Bruins védelmével. Tuukka Rask és a csapat kollektívan fegyverezték le a pennsylvaniai offense tagjait, akik a négy találkozó alatt mindössze két gólra voltak képesek. Ezzel szemben a Bruins 12 találatot ért el, így óriási meglepetésre kisöpörték a Pittsburghöt. A kanadai táblázatot két bostoni vezeti, névszerint David Krejci és Nathan Horton, 21 illetve 17 ponttal. 
 
 
Ezek után lássuk a mai találkozót. Ha a Boston Bruins neve előkerül, a legtöbben a kemény ütközésekre asszociálunk, részben jogosan. A Chara-Seidenberg duó az első sorban mindenképp tekintélyt parancsoló. Mindketten túlvannak már a harmincon és többszáz NHL meccsen (Chara esetében már ezer feletti számról beszélhetünk). Az elsősoros támadók pedig a playoff legjobbjai eddig. David Krejci centerben, Milan Lucic és Nathan Horton a széleken együtt 51 pontot szereztek. A második sorban kap helyet Johnny  Boychuk és Andrew Ference, előttük pedig a Bergeron-Marchand-Jagr támadó trió. Jagr első Bruinsos playoff gólja még várat magára, Marchand és Bergeron azonban aránylag szépen termelnek, 13 illetve 11 pontot jegyeznek. A kapuban Tuukka Rask áll, aki az idei rájátszás legjobb mutatóit produkálja, mindent elmondd róla, hogy a Pittsburgh ellen 136 lövésből mindösszesen két gólt kapott. 
 
A Chicagoiak elsősoros védelmét Duncan Keith és Brent Seabrook  alkotja, akik Charaék rutinjával egyértelműen nem tud vetekedni, viszont egyáltalán nem rosszak. A +12-es illetve +16-os +/- mutató is ezt mutatja. Őket Patrick Sharp, Jonathan Toews és Patrick Kane egészíti ki, akik összesen 37 pontot hoztak össze az idei rájátszásban. A második sorban a fiatal Nick Leddy mellett a rutinosabb Michal Rozsival játszik hátul. Nekik az alapszakasz sokkal jobban sikerült, mint eddig a rájátszás, meg fog gyűlni a bajuk a Bostoni támadókkal. A támadósort Bryan Bickel, Marian Hossa és Michal Handzus alkotja,  ők 36 pontnál járnak eddig. A kapuban Corey Crawford áll, aki eddigi playoffos pályafutása legjobb mutatóit produkálja.
 
Megmondom őszintén, én nem vagyok benne biztos, hogy a Chicago rendes játékidőben le tudja gyűrni a bocsokat az első meccsen. Ez a Boston épp most lepte meg az egész világot, ha tudják folytatni a megkezdett utat, akkor itt már az első meccsen is "meglepetés" lehet. Én 2.12-ért valószínűleg egy petákot nem tennék ma a hazaiakra, szimpatikusabbnak tartom a rendes játékidős döntetlent.
 
176 Chicago - Boston, Döntetlen - 3.65
Chicago - Boston : első csapat 3 gólig: Egyik sem - 3.20
Chicago - Boston : elsőnek pontot szerző csapat nyer: NEM - 2.95

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
kolii88 2013-06-12 23:27:35
Szerintem a hosszabbitas is beleszamit, es ugye akkor nem lehet dontetlen azert nem is irtak oda...tul szep lenne a 21-es ods egy hoki dontetlenert...

további tippjeink a Hoki világából