Oroszok, ukránok, délszlávok a pravoszláv naptár szerint nem most karácsonyoznak. Az illendőség, az igazságérzet és a mai Tippmix-kínálat pedig azt kívánja, mi meg ne most fogadjunk az egyébként csuda jónak ígérkező meccseikre.
Két KHL-hoki, egy ABA-ligás kosárlabda rangadó és egy izraeli bajnoki focimeccs szerepel a Tippmix mai kínálatában. Mind a négy meccsnek van egy közös tulajdonsága: megtippelhetetlen. A nyereményszorzók sem mondanak mást.
Nézzük a két jégkorongot! Először is a Dinamo Riga – Jugra Hanti-Manszijszk mérkőzést. Két szerényebb képességű KHL-csapat találkozója, ráadásul különböző főcsoportban szerepelnek, mindketten kezdhetnek lemondani a rájátszásos terveikről, már ha egyáltalán dédelgettek ilyeneket. Gyanítom nem.
Említésre méltó tény, hogy a lettek utolsó 20 meccséből összesen egy végződött X-re. Biztos vagyok benne, hogy a KHL fennállásának 5 éve alatt ilyen sem volt sok. A két csapat egymás ellen összesen 5-ször játszott, egynél nagyobb gólarányú különbség egyszer adódott, akkor is csak kettő volt a differencia. 2-szer az egyik, kétszer a másik csapat fordította a maga javára a 60 játékpercet, egyszer pedig X után, a 4 a 4 elleni hosszabbításban talált be a második pontért a Riga (épp a mai helyszínen). Hogy ezúttal mi lesz? Most őszintén: nem mindegy?
A nagyobb falat
Fontosabb mérkőzést játszanak Prágában a kazányiak. Szintén különböző főcsoport csapatairól van szó, de a megsz
okottnál ezek a bajnoki pontok most egy kicsit fontosabbak mindkét alakulat számára. A Levnek azért kellenek nagyon a pontok, mert épphogy bent érezhetik magukat a play-offban, a mögöttük, a 9. helyen tanyázó, hozzájuk képest csak 2 ponttal lemaradó donyecki Donbass pedig a holnapi nap egyetlen KHL-ütközetét otthon vívja a néha a verekedésen túl jégkorongozni is képes Csehov ellen, de azon a meccsen mindenképpen az ukránok lesznek a favoritok, pontot, sőt pontokat szerezhetnek, a prágaiak tehát nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy a bivalyerős kazányiaknak megadják magukat. A Barsz a saját divízióján belül a Metallurg Magnyitogorszkkal csatázik az első helyért, jelenleg a meccs- és a pontszámuk egyaránt azonos, egy mai győzelemmel lépéselőnybe kerülhetnének. Háromesélyes a találkozó.
Szigorúan magánvéleményem szerint én bizony a prágaiakra tennék. (A képen Erik Christensen, a Lev kanadai támadója. A kanadaiakat úgy nevelik, hogy a legnagyobb dicsőség orosz kapusnak gólt ütni. Ma nem akárkit kellene mattolnia, ugyanis a Barsz hálőre az ebben a rovatban tényleg sokat emlegetett Konsztantyin Barulin lesz. Szombaton a pozsonyi Michal Vondrka már megmutatta, ha valaki kellően pimasz, lehet esélye egy ilyen klasszis kapus ellen is.)
Janicsabi

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!