2018.05. 07.

Nyugodtan futballozhatnak

Nyugodtan futballozhatnak

A spanyol bajnokságban eldőlt a kiesés kérdése, ezért a Leganes és a Levante is nyugodton és reméljük látványosan fog futballozni a 36. forduló zárómérkőzésén. Lássuk az esélyeket!

Leganes – Levante

  • Mindkét csapat negyven ponttal áll a táblázaton és mivel a 18. Deportivónak csupán 29 egységet sikerült eddig összegyűjteni, ezért garantált már a Levante és a Leganes bennmaradása, azaz a két gárda elérte célját. Mindenfajta teher nélkül futballozhatnak és ez a Levante játékán a múlt héten látszódott is a Sevilla ellen, sőt az előtt a Bilbaót is megverte. Jó formában vannak tehát a valenciaiak bejött a márciusi edzőcsere számukra, ez viszont nem mondható el a Leganesről, hiszen három találkozó óta nyeretlen. A Leganes számára a szezon csúcspontja az volt, amikor a Real Madrdot kiejtette a Spanyol Kupából. Paco Lopezzel csak az Atleticótól kapott ki eddig a Levante, azt gondolom most sem fog alulmaradni, de idegenben nem hiszem, hogy képes lesz legyőzni a Leganest, ezért jósolok döntetlent. Aki biztosabbra szeretne menni, kéteséllyel tegye meg a Levante sikerét.

A Tippmixpro ajánaltából:

  • Leganes – Levante: 1x2: - Döntetlen, odds: 3,20

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.