2017.09. 08.

Összekapja-e magát az Anderlecht?

Összekapja-e magát az Anderlecht?

A világbajnoki selejtezőket követően Belgiumban és Oroszországban is már pénteken rendeznek egy-egy mérkőzést. A címvédő Anderlecht pocsékul kezdte az idényt, most a Lokeren ellen nyílik lehetősége a javításra. A CSZKA tavaly lemaradt az aranyéremről és most is csak a 6. helyen áll. Az Amkar ellen kötelező lenne begyűjteniük a három pontot Golovinéknak. Lássuk az esélyeket!

Anderlecht – Lokeren

  • Öt forduló alatt mindössze egy meccset nyert meg az Anderlecht, azt is nyögve-nyelősen 1-0-ra az Oostende ellen. A tavalyi bajnokcsapatból ugyan távozott a játékmester Youri Tielemans, akiért nem kis összeget fizetett a Monaco, valamint Capel sincsen már a keretben, de az együttes nagy része egyben maradt, ezért is érthetetlen, hogy tavasszal még nagy fölénnyel megnyerték a Jupiler League-et, most pedig csak szenvednek. Vélhetően előbb vagy utóbb kikászálódnak ebből a gödörből. Nem lenne meglepő, ha éppen a válogatott meccsek okozta kéthetes szünetet követően sikerülne ez. Ugyan vannak olyan játékosaik, akik a nemzeti csapatukkal készültek az elmúlt 14 napban. A képességeket tekintve nem is lehet kérdés, hogy a brüsszelieknek ezt a meccset be kell húzniuk a bajnokságot három vereséggel kezdő Lokeren ellen, amely azonban a 4. és az 5. körben már győztesen hagyta el a pályát.

Amkar – CSZKA Moszkva

  • Az Anderlechthez hasonlóan a CSZKA sem lehet büszke az eddig nyújtott teljesítményére, a moszkvaiak legalább minden második meccsüket megnyerték, így a 6. helyen tanyáznak 8 fordulót követően. Ami feltűnő, hogy eddig vendégként szerepeltek jobban, ugyanis az Anzsi és a Toszno legyőzése mellett az Urallal ikszeltek. A mostani idegenbeli túra is inkább csak a távolság miatt ígérkezik nehéznek, ugyanis az utolsó helyen álló Amkar Perm otthonába látogatnak Scsennyikovék. Mint említettem a CSZKA vendégként még veretlen, az Amkar pedig hazai környezetben még nyeretlen. Aligha fog mindkét sorozat egyszerre megszakadni, sőt már a döntetlen is meglepetés lenne. Idén májusban 2-0-ra nyert a CSZKA Natcso és Csalov egy-egy góljával. A bajnokságban ugyan nem kezdtek tökéletesen Golovinék (képen), de a BL-ben az AEK-et és a Young Boyst búcsúztatva könnyedén jutottak a főtáblára, ahol majd a Benfica, a Man. United és a Basel lesz az ellenfelük, tehát minden esélyük megvan a továbbjutásra.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 3 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!