2018.02. 02.

Párizsban a Niort

Párizsban a Niort

Péntek este rendezik meg a francia másodosztályú bajnokság 24. fordulójából a mérkőzések zömét. Az élmezőnyhöz tartozó Paris FC ellenfele a Niort lesz. Lássuk az esélyeket!

 

Paris FC – Niort

  • Olybá tűnik, hogy a Reims kiemelkedik a Ligue 2 mezőnyéből, azonban a második egyenes ági feljutó helyért óriási csata várható több csapat között. Ezen együttesek közé tartozik a Paris FC is, amely jelenleg a harmadik a tabellán. A mai napon ráadásul jó esélye mutatkozik a győzelemre, hiszen a 15. helyen álló Niort lesz a riválisa. A Niort a legutóbbi három bajnokiját elveszítette, az Auxerre-től például 5-0-ra kapott ki. Ha így halad tovább a gárda, akár még kiesési gondjai is lehetnek. Ezzel szemben a párizsiak közel négy hónapja nem kaptak ki a bajnokságban. Felváltva érnek el döntetleneket és győzelmeket. Mivel most hazai pályán fogadnak egy roppant gyenge formában lévő együttest, ezért azt gondolom, hogy ma a sikereik számát fogják gyarapítani. Szeptemberben könnyedén nyertek Niort-ban a fővárosiak 2-0-ra Kerrouche és Nomenjanahary egy-egy találatával.

A Tipppmixpro ajánlatából:

  • Paris FC – Niort: (1x2): - Paris FC, odds:1,71

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Auróra 2018-02-03 00:14:47
Jó tipp..... Újabb francia 2 szakértő

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!