2014.08. 22.

A Piszkos 12

A Piszkos 12

Ebben a rovatban összesen tíz szelvényen játszunk meg 2 alapmeccset és tíz különböző döntetlen mérkőzést egyesével olyan módon, hogy minden papíron lesz két alapmeccsünk amit nagyon biztosnak gondolunk, illetve egy-egy döntetlen. A két alapmeccset 1,5 köré kell belőni, míg egy esélyes döntetlen 3,1 körül szokott lenni átlagban. A tét alapból 200 forint. Ahhoz, hogy nyereségesek legyünk fontos, hogy a két alapmeccsünk bejöjjön és a tíz remiből legalább két esetben eltaláljuk a pontosztozkodást. Ekkor azonban a befektetett 2000 (200X10) forintunkra már 2790 a nyeremény, vagyis nyereségesek vagyunk. Ha meg kettőnél több ikszet találunk el és természetesen az alapmeccsek is jönnek, akkor egész szép summával lehetünk gazdagabbak.

 

Tegnap kicsit izgalmasan ugyan, de jött a két alapmeccs, míg a remik közül végül kettő talált be. Igaz még legalább három esetben nagyon közel volt a siker. A nyeremény 3200 forint, így ma az alaptét 300 forint lesz. Lássuk:

Mai két alapmeccsünk:

091

1

Troyes - Laval

H

1.50

 

116

1

Atl. Madrid (H) vagy Real Madrid (V) nyeri a Kupát

V

1.64

 

Mai tíz döntetlenünk:
 

055

1

JYP - Salzburg

D

4.20

 

057

1

Hamburg - Lulea

D

3.90

 

058

1

Eisbären Berlin - Zlín

D

3.90

 

059

1

Linköping - Pardubice

D

4.15

 

060

1

HV 71 - Kloten

D

4.00

 

079

3

LASK Linz - Liefering

D

3.05

 

086

1

Heracles - Cambuur

D

3.20

 

095

1

Valenciennes - Le Havre

D

2.80

 

099

1

Pescara - Chievo

D

3.20

 

107

1

Wexford Youths - Finn Harps

D

3.05

 


És a szelvények:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
berci19 2014-08-23 01:02:11
119 1 Cseh L. 1-2. (H), 3-4. (D), más (V) helyen végez 100 m pillangón H 2.49
133 1 Dortmund - Leverkusen H 1.55
149 1 Chelsea - Leicester H 1.20
Alap tét: Fogadás típus:
119 133 149
H H H
ITT A 3-rom. alap meccs ehhez rakjunk 10-döntetlent.A játék 3/4.ymrusska kipróbáljuk?
berci19 2014-08-23 00:47:37
tegnap,nyerés, ma bukta, ezek szerint holnap nyerés igaz ymrusska? Szerinted 3/4-kombiban nem lenne jobb ki próbálni a módszert?200ft-helyett 500-al.
Az Imi 2014-08-22 13:11:55
Mindenki olyan biztos a Real sikerében. Pedig...
ymrusska 2014-08-22 12:59:49
NEM "feltétlenül" kell több (!), ez a játékosokra van BÍZVA !!!

Van, aki a "kombinációmból", CSAK a FIXeket használja, és ez így van JÓL !!!
Neki "ELÉG", a kevesebb NYEREMÉNY is !!!

Van aki SZERET "kockáztatni" (a nagyobb nyeremény reményében!), és így "BEVÁLLALJA" a döntetlenek megjátszását is !!!
shinsei 2014-08-22 12:48:05
Üdvözöllek !
Ismeretlenül is minden tiszteletem neked ,hogy a fogadási paletta bővítése képen ezt a játékos lehetőséget közre adtad.
Csak érdeklődéssel kérdezem ,hogy ha van egy tuti tipped ( ide kettő is kell ) ,akkor minek több ???!!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!