2018.05. 11.

Play-off a Premier League-ért

Play-off a Premier League-ért

Véget ért a Championship és a mai nappal megkezdődik a play-off a harmadik feljutó helyért. Péntek este a második helyről éppen csak lecsúszó Fulham a hatodik Derby otthonába látogat az odavágóra. Lássuk az esélyeket!

Derby – Fulham

  • A Derby nagyon elégedett lehet a helyezésével, hiszen éppen csak elcsípte a hatodik helyet és ezáltal play-offot játszhat. Ezzel szemben a Fulham nagyon kevéssel maradt le a közvetlen feljutásról, mindössze két pont volt a különbség közte és a Cardiff között és ha az utolsó fordulóban nyer a Birmingham ellen, akkor feljut, azonban idén először kikapott, a legrosszabbkor. A Derby 2014-ben és 2016-ban is eljutott a play-offig, de mindkétszer elhasalt és most sem ő számít a legesélyesebbnek. A Derby egy 4-1-es győzelemmel a háta mögött érkezik a mai meccsre, ez mindenképpen önbizalmat adhat számára, viszont a Fulham kerete lényegesen erősebb, ezért amondó vagyok, hogy ma döntetlen fog születni és a Craven Cottage-re fog maradni a döntés ebben a párosításban. Mindkét oldalon remek csatárok vannak, a Derby támadója, Vydra gólkirály lett a Championshipben, míg a másik oldalon ott lesz a szerb válogatott Mitrovics és a szupertehetségnek tartott Ryan Sessegnon, ezért érdemes lesz arra fogadni, hogy mindkét fél betalál.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • A tipp: Derby – Fulham: Mindkét csapat szerez gólt: - Igen, odds:1,70
  • B tipp: Derby – Fulham:1x2: - Döntetlen, odds: 3,10

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
Egyik alakulat sem bánta, hogy jött egy hosszabb szünet a pontvadászatban. A bikák ma a zebrákat fogadják.
élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.