2017.09. 15.

A Rangers ezúttal is legyőzi kedvenc ellenfelét?

A Rangers ezúttal is legyőzi kedvenc ellenfelét?

A mai napra egy belga és egy skót bajnoki mérkőzést választottam a kínálatból. Skóciában a szebb napokat is megélt Rangers a Patrick otthonába látogat, míg Belgiumban az idényt jól kezdő Bruges a Mechelent fogadja. Lássuk az esélyeket!

 

Bruges – Mechelen

  • Amennyire jól kezdte a belga bajnokságot a Bruges, annyira pocsékul szerepelt az európai kupaporondon. A BL-selejtezőből a Basaksehirrel szemben esett ki 3-5-ös összesítéssel, majd az El-ben a főtáblára kerülésért az AEK Athén ellen egy erőtlen hazai 0-0 után 3-0-s athéni zakóval búcsúzott a sorozattól. Ez pedig az európai szereplés végét jelentette. Marad a bajnokság a bruges-iek számára, ahol viszont kiválóan teljesítenek, hiszen az eddigi hat forduló során öt győzelmet arattak, ezzel pedig a meglepetésre élen álló Charleroi mögött 2. helyen állnak. A nagy rivális Anderlechtet jelen pillanatban 7 ponttal előzik meg. A mai ellenfél sem verhetetlen, hiszen a 13. helyen tanyázó Mechelen látogat Bruges-be. A Mechelen még nem nyert meccset ebben a szezonban, viszont a védekezése stabilnak mondható, hiszen csak nyolc gólt kapott.

Patrick – Rangers

  • Az eddigi öt bajnokijából négyet elveszített a Patrick, csak a legutóbbi körben a Ross County ellen tudott kicsikarni egy döntetlent. Könnyen lehet, hogy ki fog lógni lefelé az első osztályból, pedig az előző szezonban a hatodik helyen zárt a gárda. Ma ráadásul a Rangers lesz az ellenfele, amely eddig története összes bajnoki meccsét megnyerte a Patrickkel szemben. Egészen kivételes statisztikai adat ez. A Rangers nem kezdte rosszul az idényt, hiszen 10 ponttal rendelkezik és mindössze három lemaradásban van a címvédő Celtic-kel szemben. Az utolsó két fordulóban ráadásul könnyed győzelmeket arattak Morelosék, akik ezen a két mérkőzésen összesen hét gólt szereztek. Jó esély van arra, hogy ezúttal is megszórják a szerényebb képességű ellenfelet.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.