2018.04. 11.

A Real nem esik a Barca hibájába?

A Real nem esik a Barca hibájába?

Tegnap egész Európa megdöbbent azon, hogy a Barcelona háromgólos előnyről indulva kiesett Rómában. Ma a Barca ősi riválisa, a Real vág neki a párharc második felvonásának 3-0-ról, a királyiak viszont aligha fogják ezt elszúrni a Juventus ellen. Lássuk az esélyeket!

Real Madrid – Juventus

  • Tavaly 4-1-re bukta el a Real Madrid elleni BL-döntőt a Juventus és úgy tűnik, hogy idén is van legalább ekkora különbség a két gárda között. Torinóban Ronaldo vezetésével a királyiak lemosták a Juvét és tulajdonképpen semmi kérdés nem maradt a visszavágóra, gondolhattuk egészen addig, míg a Barca ki nem esett Rómában. Egyrészt óriási öröm lehet a blancók számára, hogy az ősi rivális és a BL-cím egyik legnagyobb várományosa búcsúzott, másrészt viszont intő jel kell legyen, hogy ekkora előny birtokában is ugyanúgy kell koncentrálni, mint az odavágón. Az elmúlt hétvégén a Real az Atleico ellen ikszelt, Ronaldo ismét betalált, a legutóbbi tíz meccsén már húsz gólos és azt gondolom, hogy ezúttal is a kapuba fog találni. A Juventus nagy nehézségek árán gyűrte le szombaton a sereghajtó Beneventót, többek között Dybala triplájával, aki a Real ellen eltiltás miatt nem is léphet pályára. A Real számára már csak a BL maradt utolsó reményként, hogy címet nyerjen ebben az idényben, ezért is lesznek vélhetően ma is nagyon fókuszáltak a madridiak . A Real annyira jól teljesít 2018-ban a BL-ben pedig különösen, ezért azt gondolom ,hogy ma is le fogja győzni a Juvét.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Real Madrid – Juventus: 1x2: - Real Madrid, odds: 1,60
  • Real Madrid – Juventus: C.Ronaldo szerez gólt? – Igen,  odds:1,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 3 órája NB1: Nyíregyháza – MTK
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Beérett a munka Nyíregyházán, vagy csak egy átmeneti fellángolás volt-e a legutóbbi győzelem Zalaegerszegen? Ma kiderül, az ellenfél a liga leghektikusabb csapata, az MTK.
Az év meglepetés-csapatára méltán pályázó Zalaegerszeg legutóbb csalódást keltő vereséget szenvedett a Nyíregyházától, ráadásul hazai pályán. Vajon csak egy kisiklás volt a vereség, vagy pedig tartós hullámvölgy következik?

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.