2018.05. 13.

Remek szorzó a két német feljutó meccsén!

Remek szorzó a két német feljutó meccsén!

A Bundesliga másodosztály is  búcsúzik egy időre sajnos és ha búcsúzik akkor ezt tegye stílusosan a két feljutóval kéz a kézben, akik idáig egyaránt 60-60 pontot gyűjtöttek.

17985  Nürnberg – Düsseldorf
Tipp: Döntetlen (1X2) - 3,50

  • Az elmúlt szezonban is hasonlóan koppintották egymást, hisz akkor is ugyanannyi ponttal zártak, igaz akkor 42-42  egységről volt szó, ami még köszönőviszonyban sincs a mostanival. A Nürnbergnek volt egy mélyrepülése, ami valahol egy időbe esett a legjobb góllövőjük Ishak sérülésével, azonban egy fantasztikus hajrával egészen a tabella élére repültek. Az utolsó nyolc bajnokijukon maradtak veretlenek, míg a Fortuna összességében kiegyensúlyozott tudott maradni, áprilisban viszont volt nekik is egy megingásuk, aminek köszönhetően most nem ők állnak az élen, pontosabban nem pontelőnnyel. Mindkét gárda tehát kiharcolta feljutást, kérdés mennyire motiválja őket a másodosztályú bajnoki cím, vagy inkább arra törekednek, hogy minden egyes játékos egészségesen kezdje hozzá ehhez a rendkívül lényeges felkészüléshez. Én az utóbbira voksolok. 

FH:15:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A sereghajtó ma a középmezőnyben tanyázó Hobrot látja vendégül. A látogatók sincsenek jó passzban...
A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szoros, kevés gólt ígérő mérkőzésre van kilátás szeptember 22-én, amikor a Lanús az Estudiantest fogadja a Liga Profesional de Fútbol mai játéknapján.