2018.03. 18.

A remény rabjai...

A remény rabjai...

A sereghajtónak már csak nagyon kicsi az esélye a bennmaradásra. Ma a Cagliari ellen mindent megtesznek a hazaiak.

Benevento-Cagliari, Serie A, 15.00
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt (1.70-tippmixpro)

  • A Benevento mindössze 10 pontos a Serie A-ban, viszont azt mind otthon szerezte. De Zerbi együttese kétszer is idegenben lépett pályára a közelmúltban, és az Internél és a Fiorentinánál is rúgott gól nélkül kapott ki. Mindkét meccsen peches volt a sárga-piros gárda, mivel helyzetekig eljutottak, és a játékvezetők sem a javukra tévedtek... Legutóbb a Crotone vizitált náluk, akkor viszont nyertek a "Boszorkányok" (3-2). Saját létesítményében általában eredményesek. Ma a középpályán és a védelemben lesznek hiányzóik. 
  • A Cagliari 26 ponttal a 14. helyen áll, nagyon közel a kiesőkhöz. A szárdok két vereség után kis híján legyőzték a Laziót (2-2), ekkor már volt elképzelés a játékukban. A piros-kékek vendégként eddig nem voltak különösebben veszélyesek, három sikert könyveltek el, háromszor döntetleneztek és hétszer kaptak ki. A 2018-ban csak egy bajnokit nyerő gárdából Cigarini és Sau bajlódott sérüléssel, az ő szerepeltetésük kérdéses.
  • Október végén az új edzővel, Diego Lópezzel a kispadon 2-1-re nyertek a szárdok. Ma inkább nem a kimenetelre, hanem a gólokra fektetnénk hangsúlyt. A Beneventonak nincs más választása, min támadni a három pontért. A vendégek kontrái viszont így ülhetnek.

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!