2017.09. 29.

Skót és norvég bajnoki mérkőzés

Skót és norvég bajnoki mérkőzés

A mai naptól ismét a nemzeti bajnokságoké a főszerep. Norvégiában a dobogós helyekért harcoló Brann Bergen ellenfele a Kristinasund lesz, míg a Skóciában a Rangers a Hamilton otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Brann Bergen – Kristiansund

  • Szép sorozatot épített fel a bajnokságban a Brann Bergen, hiszen négy meccset nyert meg zsinórban, viszont legutóbb a Valerenga otthonában alulmaradt. A mai napon a kiesés elől menekül Kristiansund ellen hazai környezetben visszatérhetnek a helyes útra. Nem szabad azért egyből leírni a vendégeket, hiszen a legutóbbi fordulóban nyertek a Stabaek ellen, azt viszont látni kell, hogy idegenben nagyon haloványan teljesítenek, olyannyira, hogy ebből a szempontból ők a leggyengébbek az egész igában: 11 forduló alatt mindössze 5 pontot szedtek össze. A Brann pedig hazai környezetben stabil teljesítményt nyújt, hiszen 11 bajnokijából 7-et megnyert és csupán egyet veszített el. A Kristiansund esetleg még abba kapaszkodhat az esélyeit illetően, hogy tavasszal legyőzte a Brannt 1-0-ra, de ettől függetlenül Bergenből vélhetően pont nélkül fog távozni.

Hamilton – Rangers

  • A Celtic elleni derbit elveszítette a múlt héten a Rangers, így biztosan maguk alatt vannak a játékosok. Ebből csak a Hamilton elleni sikerrel tudnának kijönni. A Hamilton legyőzése távolról se tűnik megoldhatatlan feladatnak, ugyanis a pirosak a legutóbbi három mérkőzésüket elveszítették és még augusztus közepén tudtak utoljára meccset nyerni. Jelenleg mindkét gárda a középmezőnyben tanyázik, de a Rangers vélhetően előre fog lépni, hiszen a játékoskerete alapján többre hivatott. A glasgow-iak kolumbiai csatára, Morelos vezeti a góllövőlistát, tőle a mai napon is lehet várni a gólt a kékek szurkolóinak, de rajta kívül Dorrans is igen gólveszélyesen futballozik. A Rangers az elmúlt három alkalommal megverte a Hamiltont, volt, hogy 4-0-ra, illetve 6-0-ra ütötte ki hazai környezetben, vendégként egy szorosabb sikerre van kilátás.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!