2014.02. 06.

Szocsi 2014 - Szlovénia és Szlovákia

Szocsi 2014 - Szlovénia és Szlovákia

Oroszország és Amerika kilőve, ma a két további csoporttársuk keretét mutatom be. A Szlovákok erősebbnek tűnnek a nevek alapján, mint a Szlovénok, de majd meglátjuk, hogy mi fog történni élesben az egymás elleni találkozón.

 

 

 

Abban talán mind egyetértünk, hogy a fent említett két csapat mellett a másik kettőnek nem lesz esélye az első két helyre, de a nyolcaddöntőben még akár okozhatnak meglepetést. Szlovénia válogatottját egy kivétellel csak európai bajnokságokban szereplő játékosok alkotják. A kivétel Anze Kopitar az LA Kings elsősoros centere. Kopitar idén 57 meccsen 16 gólnál és 27 assistnál jár. Remek testfelépítésű, melós támadó, aki a védekezést is nagyon komolyan tudja venni. Biztosak lehetünk benne, hogy az utolsó lélegzetéig küzdeni fog akár Oroszország, akár az Egyesült Államok ellen. A kapuban Andrej Hocevar maximum a neve miatt lehet ott, a teljesítménye aligha válogatottba illő. A kezdő kapus kiléte minden kérdőjel nélkül Robert Kristan (93%, 2.00 GAA / 22 meccs), a szlovák Nitra hálóőre és a Salzburg 20 éves tehetsége, Luka Gracnar (92.5%, 2.00 GAA / 33 meccs) között fog eldőlni. Mindketten jó mutatókat produkálnak, de egyiküknek sem kell KHL vagy NHL szintű támadókkal felvenni a versenyt. Összességében azt hiszem, hogy egy fecske nem csinál nyarat, így nagy meglepetés lenne, ha sokáig jutnának ezen a tornán.


Kopitartól minimum ilyen elszántságot várnak a szlovén szurkolók.

Én Szlovákiát is eléjük helyezem, legalábbis rögtön ez a meglátásom, ha ránézek a keretükre. Sokkal több ismerős név kerül a szemem elé, kezdve a kapuban Peter Budajjal (92.6%, 1.97 GAA / 14 meccs), aki a Montreal cserekapusa, és valószínűleg ilyen sorsra jut a válogatottban is, hiszen a St. Louis Bluessal szárnyaló Jaroslav Halak (91.5%, 2.22 GAA / 37 meccs) is a keretben van. A védelemben Andrej Meszaros (Philadelphia Flyers), Lubomir Visnovsky (New York Islanders) és Zdeno Chara (Boston Bruins) neve is ismerősen csenghet azok számára is, akik nem olyan jártasak a jégkorongban. És akkor még nem említettük Andrej Sekerát (Buffalo Sabres) és Martin Marincint (Edmonton Oilers). A támadók közül Marian Hossa neve lehet a legismerősebb, aki Chicago Blackhawks szélsője és idén már 47 pontnál tart 52 meccsen. Helyet kapott még Marian Gaborik, a Rangers, Richard Panik, a Tampa Bay, Tomas Kopecki, a Florida, Tomas Tatar pedig a Detroit játékosa az NHL-ből. A KHL-ből Michael Miklik, a Slovan szélsője, valamint csapattársa Peter OlveckyMarcel Hossa (Marian öccse), a Dinamo Riga szélsője és Tomas Surovy a Dinamo Minszkből. A többiek egyéb európai bajnokságokban játszanak, Tomas Marcinko a Kassában, Milan Bartovic pedig a Liberecben. Ha a neveket nézem, akkor szerintem esélyesebbek a Szlovénoknál a csoport harmadik helyére. A kérdés csak az, hogy a nevek képesek lesznek-e úgy együtt játszani, ahogy azt elvárják.


Zdeno Chara a harmadik olimpiájára készül a válogatottal.

Ha lemaradtatok volna a csoport két nagyágyújáról:
Oroszország
USA

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
JCSfella 2014-02-07 05:57:55
Igen, optimisták voltak a felépülését illetően, ami remekül is halad, szinte elképesztően gyorsan egy lábtöréshez képest. Viszont még így sem lehet ott.
Nebel89 2014-02-06 22:20:41
Köszi! Tampa helyett Tampa-s, bár ideális választás!
Nebel89 2014-02-06 22:12:08
Most néztem meg Kanada keretét...és máris egy kérdésem lenne, mert lehet lemaradtam. Stamkos megvan jelölve a keretben, addigra felépül vagy már felépült csak az Olimpiára pihentetik?
Nebel89 2014-02-06 19:38:53
Na igen...Mert ennyi erővel a Svájciak se végeztek volna a 2. helyen a Világbajnokságon, hisz ott se volt sok ismerős név. Én már jó 10 éve Orosz fan vagyok, remélem a hazai pálya mellettük fog állni. Sajnos Kopitar elég kevés lesz abba a válogatottba, hiába rendelkezik jó mutatókkal. Tavares és Okposo is jó mutatókkal rendelkeznek most, de hiába van ez ha a csapat nagy része gyenge.... Jó lenne ide az olimpiára is valami meglepetés csapat, mint Svájc a Világbajnokságon :)

Amúgy jó a cikk, tetszett!

további tippjeink a Hoki világából