2014.08. 08.

Tenisz

Tenisz

Lassan a torna végéhez közeledünk, és itt már mindig csak nagyobb lesz a tét. Mind férfi, mind női vonalon akadtak nagy meglepetések, főleg tegnap - gondolok itt elsősorban Novak Djokovic, és Maria Sharapova kiesésére. Djokovic Monfils ellen is eléggé gyatra volt, talán az Ő kiesése nem akkora szenzáció, de Sharapova elég nagy bravúrt csinált. De azért Suarez-Navarrotol nem szégyen kikapni. 

20:00 Venus Williams - Suarez-Navarro Suarez-Navarro 2.05 ? 6/10

Az egykori világelső nagynehezen kiszenvedte Kerber ellen a győzelmet. Noha csak fogadóként tudta befejezni azt. Jól játszik Venus, de sokszor nem várt hibákat vét. Általában minden ütésből vizet szeretne fakasztani. Ha ez bejön, akkor persze védhetetlen, de elég sokszor outban, vagy a hálóban hal el a zöld bogyó. Carla ahhoz képest, hogy spanyol, nem mondanám, hogy salakos játékos. Elég univerzális, és a női mezőny - szerintem - egyik legmegbízhatóbb tagja. Jól szervál, intelligens, és egy jó játékos. Tegnap Sharapovát - annak ellenére, hogy a második szettet elvesztette - könnyedén verte, és azért ez elég sokat mondó tett. Venus ellen is meg lesz az esélye erre, főleg, ha az amerikai belehibázik a labdamenetekbe. Szerintem van ráció ebben a tippben. 

További tippek: 

Albert Montanes - Adrian Ungur H 6/10

Filip Krajinovic - Guillermo Clezar H 8/10

Fucsovics Márton - Go Soeda H 5/10

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tippegő 2014-08-08 20:27:16
Montanes 3. szett nagyon meleg...Remélem összeszedi magát.
Krajinovicban bizonytalan vagyok, Clezar egész jó formában van az utóbbi meccsein....

további tippjeink a Tenisz világából

friss 4 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!