2016.01. 10.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Angliából is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit.

Tottenham - Leicester. Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,70
Egy sikeres őszt tudhatott le mindkét csapat a bajnokságban, s ebben a kijelentésben a nagyobb meglepetést Ranieri alakulata okozta. Az olasz mester lefutotta a maga tisztelet köreit a Spurs előtt, majd halkan megjegyezte, hogy nem titkolt szándékuk a döntöíg menetelni. Ezért aztán az első akadályt kellő komolysággal kezelik majd. A második meccstől mindkét szakember irtózik, s szerintem ebből a nyílt sisakos játékból lejöhet ez a gólmennyiség.

Internazionale - Sassuolo. Internazionale (1X2) - Odds: 1,55
Mennyi?/1-0? Egészen elképesztő, és változatos eredményekre képes az Inter idén. Felipe Melo továbbra is eltiltott Mancini csapatában, ám ennek ellenére egy erős középpályát tud összerakni a hazaiak mestere, ami kulcsfontosságú lehet mára. Bár a Sasol is kifejezetten jól teljesít idén, a hétközi fordulóban nem a legjobb formájukat hozták, ugyanaz a teljesítmény ma nagyon kevés lesz. Icardié berántják, annyival erősebbek, főleg otthon.

Atalanta - Genoa. Döntetlen vagy Genoa (Kétesély) -Odds: 1,57
Belső infók szerint az utolsó sansza ez a mai Gasperininek, a rendkívül gyenge formában lévő Genoa, most Bergamoban próbál talpra állni az elveszített derby után. Az a meccs egy fantasztikus játékot hozott, ahol a Grifoni az utolsó félórára nagyon odatette magát, amiből nálam az jött le, hogy a játékosok nem az edző ellen vannak. Pavoletti jó formában van, míg a fiatal Suso kezdőbe kerülésével komoly lendület kerülhet a vendég támadósorába.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.