2015.04. 02.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4  olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom  Olaszország mellet Dániából és Portugáliából is  tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!

 

 

Viborg-Köge.  -H-  *1,40*

Az elmúlt szezonban még az első osztályban vitézkedő, ám onnan utolsóként kieső Viborg, most vezeti a második vonal tabelláját mondhatni magabiztosan. Ez egy picit engem mindig eltántorít, azonban a hazai mérlegük nyár óta egészen elképesztő, még augusztus 20.-án elbuktak a dán kupában, azóta viszont a saját gyepükön lejátszott 11 bajnokiból egyet sem veszítettek el. A zöld mezesek a korábbi Brondby mester Skarbalius vezetésével tarolják ezt a ligát, valószínűleg végig,amibe egy újabb hazai siker még hozzátartozik. 

Ternana-Bari.  -1,5 gól fölött/  *1,40*

Azért vállalkozok gólra mert az olasz másodosztályban alapból nehéz tippet fogni, főleg az alapszakasz hajrájában, ezért a két különböző célokért küzdő csapat összecsapását választotta. Érzésem szerint nem fogják vissza magukat a felek, a hazaiaknak nagyon menni kell, a vendégek meg teli vannak számos gólerős támadóval. A minimum két gólra simán rálehet menni, még úgyis hogy Ebagua a Bari nigériai támadója eltiltás miatt hiányozni fog.

Albinoleffe-Novara.   -V-  *1,75*

A listavezető egy a kieső zónában lévő csapatnál. Pontosabban már nem listavezető a Novara, hisz a Bassano-Virtus tegnap este egy rendkívül fontos három ponttal jött el Comoból. Egyébként mindkét alakulatra a változatos a szó a legjellemzőbb, ha éppen a hazai, és az idegenbeli formájukat vizsgáljuk. Azt gondolom Domenico Toscano a lehető legsimábban akar följutni, pontosabban visszajutni, s ehhez a tervhez egy elengedhetetlen három pont lesz ez. 

Marítimo-FC Porto.  -V-  *1,45*

A kupákkal csak óvatosan, főleg a ligakupákkal, ám véleményem szerint mivel a másik oldalon a Benfica bejutott a döntőbe, a sárkányoknak is ott a helyük. Egyébként a két csapat közös históriájában érdekesség, hogy a Marítimo pályaválasztása esetén három éve nem született vendég siker. Itt az ideje. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!