2015.03. 16.

Tippcsokor

Tippcsokor

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja. Ezúttal bátorkodom Olaszország, és Franciország mellett Spanyolországból  is tippeket szállítani, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán!


 

Valenciennes-Troyes  -V-  *1,95*

Az elmúlt fordulóban véleményem szerint meglepetés győzelmet arattak vendégként az "Athéniak", merthogy ilyen becenév alatt fut a határ-menti város csapata. Tehát egy vendégsiker után fogadják a listavezetőt, akikről tudni kell, hogy idegenben a második legjobb mérleggel rendelkeznek a ligában, ráadásul egy mostani győzelemmel 8 pontra növelhetik az előnyüket a második helyezettel szemben, amit nevezhetünk gyakorlatilag bajnoki címnek is. A Valenciennes egyébként nem túl aczélos hazai környezetben, az utolsó négy a Stade Du Hainaut-ban lejátszott bajnokiját elbukta. 

Vicenza-Catania  -1X-  *1,30*

Attól a Vicenzatól, mely beugróként szerepel a ligában ez a szereplés mindenképpen említésre méltó, hisz a szezon előtt pár nappal is még csak találgatni lehetett, hogy milyen létszámmal indul a Serie-B, ugye a Siena kizárása miatt. Most azonban reális esély van a feljutásra, visszatérni arra a mezőre, ahol a 90-es évek közepén olyan szép sikereket értek el. Nem Marinoval kezdték a bajnokságot, Marino csak októberben lett kinevezve, s bár vereséggel indított a jelenlegi listavezető ellen, az eddig általa dirigált 19 meccse alatt csak háromszor fordult elő ilyen 5 döntetlen, és 11 győzelem mellet. Most a kiesés rémétől fenyegetett Cataniat fogadják, akiknek még nincs idegenbeli győzelmük, s az utolsó 10 meccses formájuk is katasztrofális, csak két győzelmet számolnak. Tippem viszont azért óvatosabb, mert a hazaiak legjobb góllövője sárga-lapok miatt fog hiányozni, s bár így is esélyesebbek a piros-fehérek, zavaró tényezőnek tartom ezt.  

Salernitana-Matera  -H-  *1,65*

Felemásan mérlegelek az olasz harmadosztályú tippekkel, itt az ideje javítani, aminek érdekében preferálom a bajnoki címre vastagon esélyes Salernitanat az egyébként nem rossz formában szereplő Matera ellen. A Gránát-vörösök hazai pályán 2014 októbere óta nem találtak legyőzőre, egy nagyon erős sorozat kellős közepén vannak. A forma, és a számok után a játékosállomány mondatja velem hogy hazai győzelem fog születni, hisz a brazil Calil, vagy a honfitársa Gabionetta, esetleg a középpályán Bovo, a védelemben Colombo nem is olyan régen még magasabb osztályokban vitézkedtek, tehát erre a szezonra jól sikerült erősíteni.

Getfae-Real Sociedad  -1,5 gól fölött-  *1,40*

Vela továbbra is sérült Moyes csapatában, de nélküle is azon szorgoskodnak, hogy vendégként végre meccset nyerjenek ebben a szezonban, hisz akár hiszitek, akár nem, 6 döntetlen, és hat vereség mellet 0 győzelem áll a Sociedad neve mellet. Ezzel szemben a Getafe az utolsó 3 hazai bajnokiját begyűjtötte, s most itt a lehetőség a pozitív teljesítmény folytatására, hisz mivel csak egy pont választja el egymástól a két alakulatot, előzhet az El Geta. Mivel mindkét csapattól győzelemre törő játékot várok, véleményem szerint a minimum két gól egy vállalható tipp, ráadásul az utolsó 5 egymás elleni randevújukból megvolt ez a gólmennyiség.

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!