A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok a Belgiumból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!
Gent - Lokeren. Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 1,60. Az utolsó 6 hazai bajnokija Gentnek egészen elképesztő 5-1-0, 16-3-as gólkülönbséggel, s nem túlzás kijelenteni, hogy ma is ők az esélyesek. A Lokeren a 2016-os évben még nyeretlen, bár a hazai Genk elleni pontszerzésük akár még bravúrosnak is nevezhető. Azt gondolom a bukik oddsai alapján is egyértelmű, hogy mennyire hazai győzelmet várnak, viszont én a magasabb szorzó miatt az overt húzom be.
Nürnberg - Fürth. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,70. A hazaiak 4 vereséget szedtek össze a bajnokságban eddig, ezek közül is az utolsó még valamikor októberben volt, tehát nem túlzás kijelenteni, hogy lendületben vannak Weilerék. Csak halkan jegyzem meg, hogy hazai pályán még veretlenek, s nagyon úgy néz ki, hogy a feljutásra komoly eséllyel pályáznak Stieberék. Érdekesség, hogy a liga második legtöbb rúgott góljával rendelkeznek, azonban a kapott gólok tekintetében is előkelő helyet foglalnak el, ehhez párosul, hogy a Fürth a harmadik legtöbb kapott egységgel bír, így akárcsak az őszi meccsükön /3-2/, a gólváltás ma is lejöhet.
1. FC Köln - Hertha BSC. Döntetlen vagy Hertha BSC (Kétesély)
Odds: 1,71. Dárdai Herthaja egészen elképesztő dolgokra képes idén, s azt gondolom ezt már alaposan körbeszaglászta mindenki, hogy ebben a szezonban már nem csak a stabilitásuk, hanem a gólérzékenységük is példamutató. Jelenleg a harmadik pozícióban tanyáznak, ami a jelen állapotokat ismerve a Bundesligaban a legkomolyabb eredmény, pontosabban a csúcs. Taktikussága a csapatnak kiemelkedő, amire most is láthatunk szép példát, s a cseh Daridat nélkülözve is képesek lehetnek bőven az egyik pont elhozására. Egyébként a támadósorban Ibisevic, és Kalou is helyet kap a kezdőben...
Egy labdarúgó-mérkőzésen a gólokra is fogadhatunk. Kedvelt módszer az OVER-UNDER. Egy alap határszám mindig adott ez a 2,5 gól. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Dobogós derbi következik, az 51 pontos Paks a 3. helyen fogadja az 52 pontos Puskás Akadémiát. Amennyiben Bognár György csapata diadalmaskodik, akkor a Puskás Akadémia tovább zuhan még egy emeletet! Kétséget kizáróan ez a forduló meccse!

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
ám az igazsághoz tartozik volt kapufa és meg nem adott
11-es a hazaiak részéről!