2016.01. 23.

Tippcsokor (bajnoki összecsapások latolgatása)

Tippcsokor (bajnoki összecsapások latolgatása)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket.A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal bátorkodok Olaszországból is tippet szállítani, amiket mind-mind, megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online  fogadás istenadta lehetőségeit.

Novara - Crotone. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,90. A forduló egyik, vagy pontosabban legnagyobb rangadójára kerül sor, s ha már rangadó, akkor gólváltás. Ivan Juric éhes cápái valamikor októberben veszítettek utoljára bajnokit, a Novara meg hazai pályán tart egy veretlen sorozatot szeptember óta. Mindkét oldal rendelkezik első osztályú támadókkal, akik bármikor képesek lehetnek megvillanni, nem beszélve a piemonti alakulat legfrissebb igazolásáról az egykoron a Honvédban szereplő Lanzafameról.
 
Hoffenheim - Leverkusen. Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
Odds: 1,65. Végre elindult a Bundesliga, akik szeretnek gólokra fogadni, azoknak a lehetőségek ismét kitárultak. Bár a hazaiak Szalai nélkül ugranak neki ennek a kőkemény tavasznak, hisz a bennmaradásért nagyon nagy csata vár rájuk, Volland, vagy Vargas személyében így is veszélyesek lehetnek Leno kapujára. Főleg a kék mezesek nyílt-sisakos játéka miatt, egy elég erősen overes meccs várható. 
 
Ajax - Vitesse. Ajax (1X2)
Odds: 1,55. Természetesen idén is a bajnokesélyesek között kell emlegetni az Ajaxot, bár ma a negyedik Vitesse lesz az ellenfél, a bukik elég egyértelműen kinyilvánították ki is az esélyes. Az utolsó négy hazai bajnokiját szinte ellentmondást nem tűrően megnyerte az amszterdami csapat, Milikék ezen a 4 csörtén 18 találatot termeltek. Nem éppen udvarias vendég a Vitesse, ellenben ma fejet kell hajtaniuk, hasonlóan mint október végén, mikor 3-1 arányban buktak az őszi fordulóban. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A bajnok és a kupagyőztes összecsapása nyitja meg hivatalosan a 2026/27-es görög labdarúgó-szezont: az AEK Athén és az OFI Kréta szerdán, 19 órai kezdettel mérkőzik meg a Görög Szuperkupa döntőjében az irákliói Pankritio Stadionban. Noha semleges helyszínről van szó, a krétai aréna hazai pályához közeli hangulatot teremthet az OFI számára. Ez azonban aligha akadályozza meg a fővárosi gárdát abban, hogy kereken három évtized elteltével újra elhódítsa a trófeát.