2016.12. 20.

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

Tippcsokor (labdarúgó-mérkőzések esélylatolgatása)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. A tippeket a Tippmixpro oldaláról vettük.   

Atalanta - Empoli- Atalanta (1X2)
Odds: 1,55
 A Gasperini-féle lendület Bergamóban alábbhagyott, noha a szereplésük így is kiemelkedőnek számít ősszel. Most azt az Empolit fogadják, aki az egyik kiesőjelölt az eddigi szereplése alapján, azonban egy fontos győzelmet arattak legutóbb hazai környezetben. Mindenképpen a hazaiak mellett szól, hogy egy erős Milan otthonából is pontot tudtak rabolni, s azt gondolom, hogy ez a pontszerzés mára egy olyan önbizalmat kölcsönöz számukra, ami lehengerlő sikert hozhat. 
    
Mechelen - Charleroi. Igen (Mindkét csapat szerez gólt)
Odds: 1,75
 Nagyszerű formában van mindkét együttes, hisz az utolsó hét bajnokijukból egyaránt csak 1-1 vereséget szenvedtek. A Mechelen ezt megfejeli egy parádés hazai teljesítménnyel, miszerint az utolsó 5 otthon lejátszott bajnokiját megnyerte, viszont a Charleroi mindösszesen csak két kirándulásáról tért haza vereséggel ebben a szezonban. Azt gondolom, hogy két motivált együttes ütközetéből ezúttal születhet gólváltás, nem úgy mint szeptemberben. 
    
Dortmund - Augsburg. Több, mint 1,5 (2. félidő - Gólszám 1,5)
Odds: 1,70
  A többfrontos küzdelem, s az állandó sérülésekkel való bajlódás megviselte ősszel a Borussia Dortmundot, noha a BL-ből csoportelsőként mentek tovább, a bajnokságban pedig a Bayernt megütötték. A mai napon Tuchel Reusra sem számíthat eltiltás miatt, de főként a védelmet kell hétről hétre felforgatnia, így az egyébként nagyon mélyen védekező Augsburg jó eséllyel képes lesz tartani magát, aztán mikor a hazaiak egy nagyobb fokozatra kapcsolnak, gólokat is láthatunk.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Doncaster Rovers és a Crewe Alexandra péntek este az Eco-Power Stadionban találkozik a League Two rájátszás elődöntőjének visszavágóján. A Doncaster 2-0-ra nyert az odavágón és ezzel a győzelemmel sikerült a League Two-ban a veretlenségi sorozatát lenyűgöző 13 mérkőzésre növelnie, így fél lábbal a Wembley-ben vannak, ahol vagy a Crawley Town, vagy az MK Dons vár majd rájuk.

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesligában még két forduló van hátra, nincs sok idő a javításra. A vendégek fantasztikus formában vannak és lenyűgözően futballoznak. Az Augsburg több vereséget is elszenvedett, és kérdés, hogy ott lehet-e a legjobb hét között a bajnokságban.

Volt egy nagyon érdekes meccs a múlt héten, ahol a haldokló feltámadt és úgy agyoncsapta a rá támadó középkategóriás ellenfelet, hogy írmagja sem maradt! És utána mondtak mindenfélét mindenhol.
Volt egy nagyon érdekes meccs a múlt héten, ahol a haldokló feltámadt és úgy agyoncsapta a rá támadó középkategóriás ellenfelet, hogy írmagja sem maradt! És utána mondtak mindenfélét mindenhol.