2013.08. 16.

Tippkosár, 2013-08-16

Tippkosár, 2013-08-16

Egy kis pihenő után ma ismételten jelentkezik a tippkosár egy triplázó szelvénnyel. 

Sochaux – Lyon
Francia bajnokság 2. forduló. A Lyon az első fordulóban hazai pályán intézte el a Nice együttesét 4-0-ra. A Sochuax az Evian TG vendége volt és 1-1-es döntetlenre végeztek. A két csapat legutóbbi mérkőzését a hazaiak nyerték idegenben 1-2-re, előtte pedig a 1-1-es döntetlent játszottak. A Lyon célja természetesen a bajnoki cím elhódítása, de ez egy elég kemény feladat lesz. A Sochaux célja a jelenlegi kerettel talán a kiesés elkerülése lesz az első feladat, aztán talán a középmezőnyben valahol megragadhatnak. Szerintem a tippelők nagy része sima Lyont mondana, de szerintem a gólokra érdemesebb lesz rakni.
Tippem: <097>  2,5-nél több gól (odds 1,94)

Bohemians - Shamrock Rovers
Ír bajnokság 25. fordulója. A sereghajtó összecsapása az egyik nagy hallal. Szó szerint egyik csapat sincs kimagasló formában. Legutóbbi 5 fordulóban a megszerezhető 15 pontból a Shamrock csak 5 pontot gyűjtött be, bár ehhez az is hozzátartozik, hogy ebben az 5 mérkőzésben benne volt a táblázat első 4 csapata. A Bohamians eközben 4 pontot kuporgatott össze ami semmit sem változtatott jelenlegi helyzetükön, hiába sikerült legyőzniük az előttük álló Bray Wandererst. A Shamrockra már ráfér egy kis forma javulás ami a sereghajtó ellen talán nem lesz egy nagy feladat. A hazai csapat pedig továbbra is küzd a kiesés ellen, de nem sok esély mutatkozik eddig a bent maradásra. Könnyed mérkőzésre számítok.
Tippem: <102> Shamrock Rovers győzelem (odds 1,60)

Össz. odds: 3,10

Jó triplázást mindenkinek itt a tipplapon!

Barnu.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dudu20 2013-08-17 02:59:21
Benéztem a lyont rendesen :D

további tippjeink a Foci világából

friss 2 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
2026 első derbijét rendezik, ezúttal a Groupama Aréna lesz a helyszín és talán másfél évtizede nem volt ilyen közel egymáshoz a két csapat! És mivel egy derbin soha nem a helyezés számít, ma bármilyen eredmény elképzelhető!

Már csak egy pontra van a kiesőzónától a Diósgyőr, hiszen legutóbb otthon nem tudta megverni a Kisvárdát. Ma pedig ismét a borsodi megyeszékhelyen lépnek fel a hazaiak (kongó lelátók előtt), de az ellenfél a listavezető Győr lesz!