2013.08. 27.

Tippkosár, 2013-08-27

Tippkosár, 2013-08-27

A mai napra egy kis BL rájátszás, és végre kiderül, hogy mely további csapatok kerülnek a főtáblára.

152 Legia Varsó - Steaua Bukarest

Kemény kis összecsapás volt, az első mérkőzés, és talán kicsit meglepetés is volt, hogy a románok nem tudtak hazai pályán győzedelmeskedni. A mérkőzés összképe eléggé egy oldalú volt, de az eredmény mégsem ezt tükrözte. Mindkét csapat beáldozta szó szerint a hétvégi bajnoki mérkőzését, hogy minél jobban fel tudjanak készülni a Varsói visszavágóra. A Legia hazai pályán kapott ki az elmúlt fordulóban a Steaua pedig idegenben játszott döntetlent. Nehéz megmondani, hogy ki jut tovább vagy esetleg ki nyeri a mérkőzést, szóval inkább a gólokra tennék én ma.

Tippem: 2,5-nél több gól (odds 1,98) 

147 PAOK - Schalke

Szintén egy olyan mérkőzésről beszélünk ahol az első összecsapáson a Schalke jobban játszott, de mégis a vendégek örülhettek jobban az X-nek és az idegenben szerzett gólnak. A PAOK ugye a Harkiv kizárása után kapott egy újabb lehetőséget az UEFA-tól, hogy esetleg be tudjon jutni a főtáblára, de viszont kemény ellenfelet fogtak ki a nem bajnokok ágán. Véleményem szerint ennek csak a Schalke örülhet mert a Harkiv idei formáját elnézve a mostani Schalket szerintem simán kipofozták volna. A németeknek teperni kell, ha akarnak valamit is az idei BL kiírásban. Ahogy a PAOK csapatát ismerem és figyelgettem elmúlt években őket az EL főtáblán ők biztosan az X-re játszanak majd, mondjuk egy sima 0-0-ra mert nekik az tökéletes eredmény lenne. Én kevés esélyt látok egy 0-0-ra, inkább Schalke gólokra számítok ezért is mondom azt, hogy itt is tegyünk ma a gólokra.

Tippem: 2,5-nél több gól (odds 1,79)

Így mutat a mai elképzelésem röviden összefoglalva:

http://tippmix.square7.ch/szelveny.php?id=1377600379

Jó triplázást mindenkinek és természetesen sok szerencsét mert ugye az is kell hozzá, no meg 1-2 hideg sört a meccsek közben. 

Barnu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnu 2013-08-28 00:39:54
Gratulálok mindenkinek aki velem tartott ma!

további tippjeink a Foci világából

A holland együttes a döcögős szezonkezdet után egyre jobb formát mutat. Ez nem mondható el a helvét bajnokról...
A holland együttes a döcögős szezonkezdet után egyre jobb formát mutat. Ez nem mondható el a helvét bajnokról...
Az előző szezonban remekelt a Hoffenheim, ám a gárda az idei kiírásban csak botladozik. Ma a török sztárcsapat ellen kellene bizonyítania.
Az előző szezonban remekelt a Hoffenheim, ám a gárda az idei kiírásban csak botladozik. Ma a török sztárcsapat ellen kellene bizonyítania.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Az Európa-liga alapszakaszában a Rennes csütörtök a görög OFI Krétát fogadja a Roazhon Parkban. A francia együttes a Sturm Graz elleni gól nélküli döntetlennel kezdte európai szereplését, hazai pályán azonban kiváló formában futballozik, és a francia bajnokság egyik legeredményesebb támadósorával rendelkezik.