2015.09. 26.

A Tipplap szelvénye

A Tipplap szelvénye

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi meg is triplázhatjuk az alapegységünket! Ezúttal egy nagyon érdekes, és bátor tippet találtam, ami viszont egyben egy nagyon komoly szorzót is tartogat számunkra.

42980 H  Barcelona - Las Palmas Igen 2,50.
-Mint ahogyan a bevezetőben is említettem, egy bátor tippről van szó, főleg azok után, hogy ellenkező előjellel végeztek a hétközben a felek a várthoz képest. Nálam viszont pont ez az a döntő pont, ami miatt preferálom ezt a tippet, s egyáltalán nem befolyásol hogy a gránát-vörös-kékeknek BL. meccsre való felkészülés  van már a fejben. Abban azt gondolom egyetérthetünk, hogy Messiéknek ki kell javítaniuk, főleg hazai pályán  a kisiklást, míg az újonc csapat szívesen megülné tovább azt a bizonyos hullámot, holott tudják nem ők a mérkőzés esélyesei. Számomra az a tény, hogy az MNS támadósor a Nou Campban a Barca híveket megpróbálja a lehető legmaximálisabb módon kárpótolni, amiben persze benne van az is, hogy hátul nyíltabbak maradnak, és megfuthatják őket, szinte előre kínálja ezt a gólmennyiséget a mai bajnokijukon.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kleo 2015-09-26 20:54:21
Nagy nagy grat! :))))))))))))))

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának negyedik fordulójában a veretlen Arsenal a Fortuna Arénába látogat, ahol a Slavia Prága látja vendégül. A londoniak hét ponttal továbbra is az élmezőnyben állnak, míg a cseh bajnok három forduló után még mindig kieső helyen várja az összecsapást.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Szikárzó mérkőzésre lehet számítani a Sárkány stadionjából, a házigazda Porto fogadja a Napoli együttesét. A portugál együttes három egymást követő vereséggel kezdte európai szereplését, így egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, a Napoli legutóbb megszerezte első győzelmét a sorozatban, de idegenben azonban komoly nehézségekkel küzd!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai játéknapján az AEK Athén a Real Madridot fogadja, a görögöknek pedig egy kifejezetten nehéz feladatot kell megoldaniuk a sorozatban hibátlanul szereplő spanyol sztárcsapat ellen.