2012.04. 05.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-05

A Tipplap szelvénye TM, 2012-04-05

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.

 

  • Az elődöntők következnek a német, élvonalbeli jégkorong-bajnokságban. Az alapszakasz első helyezettje fogadja a hatodikat. A negyeddöntőben mindkét alakulat sima 4-0-s összesítéssel jutott tovább ellenfelén. Most egymással kicsit megküzdenek majd. Az első összecsapás mindig nagyon fontos! Aki itt előnyt szerez, az nyugodtabban folytathatja a sorozatot, különösen akkor, ha idegenben sikerül győzni. Az alapszakaszban elért 170 lőtt  és 140 kapott gól,  illetve a kieséses szakaszban nyújtott parádés teljesítménye miatt azt gondolom, hogy hazai pályán a jegesmedvéknek van több esélyük győzni.
  • A Bundesliga 2-ben folytatódik az elkeseredett harc a bajnoki címért, illetve a harmadik, még rájátszást jelentő helyért. A Düsseldorf jelenleg harmadik, de csupán két ponttal előzi meg a St. Paulit, akikkel a legutóbbi fordulóban leikszeltek. Minden meccsen begyűjtött pont fontos a bronzéremhez vezető úton, a vendégek két kiváló játékosának, Rösler és Beister teljesítményén sok múlik majd, ketten együtt 33 gólt szereztek idén a Düsseldorfnak. Vendéggyőzelmet várok.
  • Az Európa Ligában az AZ 2-1-es győzelmet szerzett, de a spanyolok idegenben lőtt gólja megalapozza mai továbbjutásukat. Magabiztos Valencia-győzelmet várok.
  • Az Atletico hazai pályán szintén 2-1-re nyert, de Németországban alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos fehérneműt. A Hannover nekiesik a spanyoloknak, hogy behozza hátrányát, ennek gól lesz az eredménye hazai oldalról, míg a Falcao-vezette ibériai támadóalakulat kontrából mindenképpen betalál egyszer. A spanyolok megőrzik előnyüket és továbbjutnak.

005

jégkorong1

Eisbären Berlin - Straubing

H

1.65

 

 

yes

 

028

labdarúgás1

Rostock - Düsseldorf

 

 

V

1.92

no

 

035

labdarúgás1

Valencia - AZ Alkmaar

H

1.42

 

 

yes

 

045

labdarúgás1

Hannover (H) vagy Atl. Madrid (V) jut tovább

 

 

V

1.27

yes

 

EREDŐ: 5.71

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Hoki világából