2012.05. 01.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-05-01

A Tipplap szelvénye TM, 2012-05-01

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.

Lássuk:

  • a Római Teniszakadémián megkezdődik az év legrangosabb, hazai teniszversenye, a WTA torna, amin a legjobb lányaink is részt vesznek. Egészen biztos vagyok benne, hogy mind Babos Timi, mind Czink Melinda sikerrel veszi az első fordulót és továbbjutnak.
  • A Serie A-ban még ne dőlt el, hogy ki lesz a bronzérmes. A Napoli is a négy jelölt között van, de ehhez még sokat le kell tenni az asztalra. Nem férnek be holmi veresége, döntetlenek, itt bizony muszáj lesz nyerni. A Palermo ellen hazai pályán erre miden esélye meg is van Cavaniéknak.
  • A Magyar Kupa döntőjében két majdnem-bajnokcsapat csap össze a serlegért. A DVSC az ETO vereségével gyakorlatilag hajszál híján megnyerte az NB 1-et, míg az MTK a NB2 keleti csoportját verte végig és stabilan jutott vissza az élvonalba. A kupameccs mindig más, éppen ezért azt gondolom, esetleg egy döntetlen is benne lehet, de a végső győzelemre a Loki az esélyesebb.
SORSZÁM ESEMÉNY TIPP ODDS F.HATÁRIDŐ
056 Babos T. - S-W. Hsieh Babos 1.45 15:45
057 Czink M. - M. Jugic-Salkic Czink 1.20 10:45
100 Napoli - Palermo Napoli 1.35 20:30
114 MTK - DVSC Debrecen nyeri a Kupát 1.30 17.45
    EREDŐ: 3.05

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén nem ez lesz és már Djokovic sincs versenyben.

2026.08. 31. Teniszbabák - 08.31.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén is ott van mindkét sztárjátékos. Lássuk az 1. napot!