2012.05. 20.

A Tipplap szelvénye TM, 2012-05-20

A Tipplap szelvénye TM, 2012-05-20

Ebben a válogatásban egy, esetenként két-három olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden eseményét részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. Reméljük, minél több győztes szelvényjavaslatot tudunk nektek prezentálni.

A tegnapi győztes szelvény után szeretnék ma is nagyot alkotni. Igaz ma nehezebb dolgom lesz, mert a szelvénybe tettem az egyik megérzésemet, mi szerint ma ki fog kapni a Juventus.

Lássuk:

  • A Videoton már a célegyenesben robog az ezüstérem felé. A fehérvári expresszvonat Pápán nem áll meg. Az 1.22 erre a meccsre úgy érzem ajándék. Fogadjuk el.
  • Az osztrák kupa döntője, Bécsben. A Salzburg ebben az idényben a legösszeszedettebb, legerősebb csapat. A bajnokságban 71 pontot gyűjtött, mögötte 6 ponttal lemaradva áll a Rapid Wien. A Ried hatodik 48p ponttal. A kupagyőzelem Ausztriában is nagy dicsőség. Kiegyenlített meccs lesz, de a végén Mozart szülővárosában fognak örülni.
  • Kilenc forduló telt el a norvég bajnokság küzdelmeiből, már kezdenek kikristályosodni a csapatok közti különbségek. A Tromsö az 5-ik, a Vikingek a 11-ik helyen tanyáznak. Mindkét együttesnek jó a védelme, kevés gólt kaptak. Támadásban azonban a Tromsö sokkal erősebb, mint a Stavanger. Míg a hazaiak kilenc meccsen 12 góllal terhelték meg ellenfeleik hálóját, addig a vendégek csupán hétszer. Ráadásul a Tromsö hazai pályán kifejezetten erős, második helyen áll ebben az összevetésben (4GY,1D,0V) eddig. Küzdelmes meccset várok, kevés gólt és Tromsö-győzelmet.
  • A végére két kupadöntőt választottam. A Sporting 4-ik helyen végzett a bajnokságban 59 ponttal, az Académica 12-ik, 29 ponttal! Hatalmas erőfölény a két csapat között. A zöldek ebben az idényben lemaradtak a dobogóról is, egyértelműen csalódás számukra  a bajnoki eredmény, a kupa megnyerésével akarják kárpótolni magukat és a szurkolóikat. Ráadásul a kupagyőzelem európai kupaindulást ér.Az Académica akarni, küzdeni fog, de ez ma kevés lesz.
  • És a csattanó a legvégén. Két olasz csapat a kupadöntőben. A Juventus bajnok lett, bár szerintem ezt csakis a Milan gyengélkedésének köszönheti. A bajnokságot veretlenül nyerték meg, de ne feledkezzünk el a 15 döntetlenről sem. A Juventus erős, kifejezetten a védekezésre építő csapat, ezt a pontvadászatban kapott legkevesebb (20) góljuk is jelez, míg a Napoli kifejezetten támadó szellemű alakulat, akik a BL-ben is bizonyítottak. A Manchester City és a Chelsea is tudna mesélni a nápolyi pokolról. Igaz a londoni kékek épp tegnap végül megnyerték a Bajnokok Ligáját. A kupadöntőt Rómában rendezik, vélhetően teltház előtt. A Napolinak nincs más választása, mint az, hogy nekiront ellenfelének és megpróbálja minél hamarabb bevenni Buffon kapuját. Ezzel a Juventusnak támadnia kellene, ami megnyitná a lehetőséget a gyors Cavani-vezette kontrák előtt. Ebben az idényben a Juventus még nem kapott ki fontos, tétmeccsen! Nagyon erősen érzem azt, hogy a Napoli megnyeri a meccset, így a kupát is. De végül szelvényemben a biztosabb, csak kupasikerre vonatkozó ajánlatot választottam.
SORSZÁM ESEMÉNY TIPP ODDS F.HATÁRIDŐ
220 Videoton - Pápa HAZAI 1,22 V 17:45
229 Salzburg (H) vagy Ried (V) nyeri a Kupát HAZAI 1,38 V 15:45
234 Tromsö - Viking Stavanger HAZAI 1,62 V 17:45
236 Sporting CP - Académica HAZAI 1,44 V 17:45
244 Juventus (H) vagy Napoli (V) nyeri a Kupát VENDÉG 2,25 V 20:45
    EREDŐ: 8,83

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
L.László 2012-05-20 15:03:47
Valóban sokszor kellene a megérzésekre hallgatni, akkor már rég kifosztottuk volna a SZRt-t.
Barnamedve 2012-05-20 14:50:44
Igen a Juve-meccs kockázatos a Napolira tenni, de amegérzésem most erős. Aztán, lehet, hogy mégsem jön be. Az odds vszont jó
 
L.László 2012-05-20 14:25:58
Sziasztok!

A tippjeid, - mint mindig - most is jók, de Én azért a Juventus-Napoli meccset a szelómon levédeném egy Juve nyeri a kupát is tippel.
Különben megjátszható 300,-Ft-al hozna 2649,-.Ft-ot
500,-Ft-al hozna: 4415,-Ft-ot :D

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Fenerbahce kedden, 20 órakor saját otthonában, a Chobani Stadionban kezdi meg új európai szezonját a Gornik Zabrze elleni hazai mérkőzéssel a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A két csapat most először találkozik egymással. A török és a lengyel ezüstérmes összecsapásának egyértelmű esélyese a házigazda, amely feledtetné szurkolóival a tavalyi BL-kudarcot.

Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.
Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.