2012.06. 19.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-06-19

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-06-19

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is. A tegnapi szelvény 0 pontos lett. Nehezedik a helyzet az EB-n. Ma egy kockázatos, ámde siker esetén sokat profitáló szelvényt állítottam össze.

Nézzük:

  • A finn bajnokság mai összecsapásán a 2-ik helyezett, 24 pontos Inter Turku fogadja a 12-ik, 8 pontos FF Jaro csapatát. Az erőviszonyok kialakultak, a Turku joggal reménykedhet jó idényben, mert kiváló csapatot sikerült építeniük, persze ahhoz, hogy a tavalyi győztest, a HJK Helsinkit legyőzzék, már nem fér bele sok bukás a szezonba. Legutóbb ráadásul kikaptak az FC Honkától idegenben, ez most arra sarkalja őket, hogy egy hazai győzelemmel kiköszörüljék a csorbát.
  • A házigazda ukránok esete egyszerű. Le kell győzniük Angliát ahhoz, hogy továbbjussanak, míg a franciáknak elég egy iksz is, de nem árt tudni hogy a csoportmásodik a Spanyolokkal kerül össze a negyeddöntőben. Igaz a csoportelső meg az olaszokkal. Szóval két küzdelmes meccset várok, ahol az angolok egy gólos győzelmét várom, míg a becsületükért küzdő svédek megszerzik az egyik pontot.
Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
076 Inter Turku - Jaro 1-1 Inter Turku 1,29 K 17:15
085 Ukrajna - Anglia 0-1 *(1-0) döntetlen 3,25 K 20:30
104 Svédország - Franciaország 2-0 Döntetlen 3,40 K 20:30
    Eredő: 14,25

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2012-06-19 13:03:09
Szia!

Igen a franciákkal kapcsolatban igazad van, csak nehezen tudom elképzelni,  hogy a svédek pont nélkül zárnak. És a franciák sem az a világverő tizenegy.
De simán nyerhetnek! Ez egy kockázatos szelvény!
 
L.László 2012-06-19 12:19:29
Helló!
A finn bajnokihoz nem tudok mit mondani, csak azt látom, hogy mindenhol Inter Turku győzelmet várnak. Ha megjátszom is inkább csak 2,5-nél több gólra tenném.
Ukrajna-Anglia, az elképzelés nem rossz. Bár szerintem az angolok nyerni fognak, minimum egy góllal, de lehet, gogy többel.
Svéd-Francia szerintem biztos nem lesz dönci, mivel a franciáknak is kell a győzelem a csoport elsőséghez, hogy elkerüljék a spanyolokat.
Ez volt az Én véleményem.

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Fenerbahce kedden, 20 órakor saját otthonában, a Chobani Stadionban kezdi meg új európai szezonját a Gornik Zabrze elleni hazai mérkőzéssel a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében. A két csapat most először találkozik egymással. A török és a lengyel ezüstérmes összecsapásának egyértelmű esélyese a házigazda, amely feledtetné szurkolóival a tavalyi BL-kudarcot.

Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.
Forma, hiányzók, terhelés, taktika és hazai pálya együtt adnak pontosabb képet egy mérkőzésről, mint az előző eredmények önmagukban.