2012.10. 07.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-07

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-07

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  

Tegnap legalább nem csak egy meccsen múlt a győzelem, persze ez sem vígasztal. Talán ma Fortuna is ránk mosolyog.

  • A 7-ik Rubin fogadja a 10-ik Perm csapatát az orosz bajnokság tizedik fordulójában. A két csapat között hat pont van, a Kazany gólaránya +7, míg az Amkaré -1. Ráadásul a kazanyiak otthon erősebbek, csupán egy vereséget szedtek be, a meglepetésre második helyen álló Terek Groznijtól. Mindent egybevetve, azt gondolom, hogy a Rubin Kazan az erősebb alakulat, ráadásul hazai pályán játszanak, így a győzelmükre teszek.
  • Az El Calssicót nem hagyhattam ki a szelvényemről. Két gigacsapat feszül egymásnak. A meccs végkimenetelének megtippelésére nem vállalkozom, de a meccs olyan játékosokkal, mint Messi, Cristiano Ronaldo, szerintem a minimum három gól garantált.
  • Az angol Premier Ligából két összecsapást is beválasztottam a Tippmix szelvényemre. Az egyik a Newcastle és a Manchester összecsapása, a két United közül ma is a vörösök lesznek a jobbak. Még a hazai pálya előnye sem segít a szarkákon. Ferguson fiai fognak fesztivált rendezni. A Tottenham legutóbb pont Sir Alex legényeit alázta meg az Álmok Színházában. Nem sok alakulat mondhatja el magáról, hogy mindhárom pontot elhozza a Manchester Unitedtól, de a  tabellán 5-ik helyen állomásozó Tottenhammel pont ez történt legutóbb. Ennek a fényes győzelemnek homályba vész az értéke, ha ma nem verik meg hazai pályán az Aston Villát, akik csupán a 15-ik helyen állnak. De azt gondolom ebben ma nem lesz hiba.
  • És végül a mi kis NB1-ünk, az OTP Liga egyik találkozóján a meglepetésre masszív Siófok látja vendégül a DVSC bajnokcsapatát. A hajdúságiak eléggé összeszedték magukat így már a 2-ik helyen tanyáznak, míg í somogyiak az utolsó kieső helyen állnak. Ez a meccs újabb vereség lesz, újabb szög a koporsóba. Azt gondolom a balatonpartiak a kiesés ellen fognak harcolni idén. Az NB1-es meccsekkel kapcsolatban olvassátok el Norbi elemzését is!
Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
193 Rubin Kazan - Amkar Perm Rubin 1,45 V 13:30
202 Barcelona - Real Madrid A mérkőzésen 2,5-nél vagy több gól lesz 1,50 V 19:35
234 Tottenham - Aston Villa Tottenham 1,40 V 15:45
235 Newcastle - Manchester Utd. MU 1,80 V 16:45
245 Siófok - Debrecen Debrecen 1,53 V 18:15
Tét: 500.- Eredő: 8,38

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mates 2012-10-07 17:47:29
Köszi szépen rubin kazan :(
Barnamedve 2012-10-07 10:00:28
Egy csokor ajánlat DanQuijote-től, aki korábban írt a Tipplapra remek elemzéseket és hamarosan újra jelentkezik nálunk! Addig is íme néhány gondolat Dantől a mai mérkőzésekről:
Rizikósabb javaslat:  a Club Brugge (A Genk fáradtabb), a Sion (mostanában egy kicsit döcög), és a Fiorentina (nem tudom mennyi bundás macskát ettek ma).
A Tuti: (ami ugye nem létezik) Elfsborg, Maribor, Bohemians 1905, Braga.
Kétesélyben pedig aminek elég jó a szorzója:  ZizkovX, FrankfurtX, VillarrealX, APOELX, Rad BeogradX.
+1: Jablonec - Ceske Budejovice 2.5 gól felett.
Röviden ennyi, ha hármat kellene kiválasztanom ezek közül ezek lennének:
Karvina - Zizkov
DNB Zizkov 1.50
B. Moenchengladbach - Eintracht Frankfurt
Eintracht Frankfurt vagy döntetlen 1.56
Omonia - APOEL
APOEL vagy döntetlen 1.44
 Sok szerencsét!

KÖSZI DAN!

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!