2012.10. 19.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-19

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2012-10-19

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  

A jégkorong-mérkőzések ültek, a Sao Paulo meccs is jött. A szelvény nyert. Ma, mivel péntek van bőségesebb a  választék, ezért ö meccset választottam és egy kellemesebb 19,54-es eredő lett a végeredmény. Lássuk:

 

  • Az EBEL jégkorong-bajnokságból ma két mérkőzést is választottam. Az egyik az alsóház egyik összecsapása, melyen a 10-ik Olimpija Ljubljana a 11-ik Dornbirn csapatát fogadja. A szlovének már tavaly is az osztrák első ligában bizonyítottak és bizony, gyakran jobb helyen álltak, mint most. Nehezen, döcögősen indult a szezonjuk, épp itt az ideje, hogy belehúzzanak. Hazai pályán legutóbb megverték a SAPA Fehérvár csapatát, az előző fordulóban kikaptak Salzburgban. A Dornbirn csapata ellen legutóbb idegenben 5-4-es győzelmet arattak.A Dornbirn újonc a ligában, alig-alig tudtak elindulni is. A csapat véleményem szerint még a küszködés évét tölti, ahogyan a fehérváriak is egy évig csak a pofozógép szerepét töltötték be. Az Olimpijának nagyon kell a pont, hazai pályán egy elszánt, kemény csapat fogadja a Dornbirnt és azt gondolom, meg lesz a győzelem is.
  • A Vienna Capitals a 2-ik, ellenfele a Graz a 6-ik. Itt már egészen más a leányzó fekvése. A fővárosi alakulat remekül kezdet, különösen hazai jégen ellenállhatatlanok. Öt meccsen még nem kaptak ki, túlórára is csak egyszer kényszerültek. A Graz masszív középcsapat. Döntésemben a minimális, de egyértelmű erőfölény mellett a hazai pálya előnye játszotta a főszerepet. Hazai sikert várok.
  • Két NB1-es meccs következik. A Videoton az Európa Ligában fantasztikus sikert ért el a Sporting Lisszabon elleni 3-0-s győzelmével, de a bajnokságban bizony akadozik a gépezet. Négy meccsen sorozatban nem tudott győzni, ráadásul a Győrtől és a Ferencvárostól ki is kaptak. Jelenleg a 7-ek a tabellán. Nem úgy az MTK, aki újonc létére remekül kezdett, bárki ellen képesek bravúrra a fiatalok. Ezt a tabellán elfoglalt 3-ik helyezésük is bizonyít. Garami József mester kiválóan végzi a dolgát. Mindezek ellenére a Videoton kerete sokkal bővebb, több rutinos, erős játékos áll Paulo Sousa mester rendelkezésére. A különbség most ki fog jönni, a rutin és a fiatalság összecsapásában a rutin fog győzedelmeskedni. Többgólos Videoton sikert várok.
  • A Ferencváros Moniz edző érkezése óta, különösen az elmúlt hetekben elképesztő szárnyalásba kezdett. Győzelmet-győzelemre halmozott, kiválóan teljesítenek. Igen ám, de Pakson is új edző végzi a dolgát, mégpedig nem is rosszul Szivics mester már több csapatnál is bebizonyította, hogy érti a dolgát, ő is a támadófocira esküszik, mint a Fradi holland mestere. Kiváló összecsapást láthat a publikum, ahol több gól is fog esni. Hazai pályán a Ferencváros győzelmét várom, de a Paks ellen ma meg fognak küzdeni.
  • És a végére egy Bundesliga-összecsapás. A 13-ik Hoffenheim a 18-ik Greuther Fürth csapatát látja vendgül. A vendégek újoncok az élvonalban, úgy néz ki nem igazán tudják felvenni a ritmust. Igyekeznek, brusztolnak, de a játékban rendre alulmaradnak. Ha nem erősítenek a téli átigazolási szezonban, akkor bizony könnyedén ki is eshetnek. A Hoffenheim tavaly jobban muzsikált, idén mintha nem igazán akarna beindulni a szekér. Legutóbb Münchenben kikaptak a Bayerntől, azelőtt hazai pályán ikszeltek az Augsburggal. Már épp itt az ideje egy lélekemelő győzelemnek, amelyet a liga leggyengébb csapata ellen, azt gondolom, be fognak húzni.

 

Sorszám Mérkőzés Tipp Odds Fogadási
határidő
068 Olimpija Ljubljana - Dornbirn Ljubljana 1,79 P 17:45
070 Vienna Capitals - Graz Vienna 1,73 P 19:00
086 MTK - Videoton Videoton 2,10 P 16:45
087 FTC - Paks FTC 1,67 P 18:45
094 Hoffenheim - Fürth Hoffenheim 1,80 P 20:15
    Eredő: 19,54

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mrwebb 2012-10-19 15:00:19
Üdv all!
Jónak tűnik a szeló, egy 1000est nálam megért!:)
Remélem kasza lesz!:))))
mekegveremeg 2012-10-19 11:52:28
Ezt megrakom, jól néz ki.
verdesjana 2012-10-19 11:45:21
093 Bochum - Hertha BSC V 2,05 szerintetek? Személy szerint ezt raknám az egyik hoki meccs helyett.

további tippjeink a Hoki világából