2013.03. 26.

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-26

A Tipplap Tippmix-szelvénye, 2013-03-26

 

Ebben az esélylatolgatásban egy-, esetenként több olyan szelvényt ajánlunk nektek, melynek minden mérkőzését részletesebben elemezzük, a statisztikai adatok mellett fontosnak tartjuk a megérzést is.  A szelvények legtöbbször közelítik a 3,0-ás eredőt és nem szerepel négynél több esemény rajtuk. 

A mai nap a VB-selejtezők jegyében telik, pályáralép Egervári Sándor legénysége is, hogy talán legnehezebb meccsén megtartsa esélyét a továbbjutásra úgy, hogy közben fél szemmel Hollandiára is figyelnünk kell. Lássuk:

 

  • Egy olyan mérkőzéssel kezdenék, ami bár csak 1,11-es szorzót ad, de nem szeretem otthagyni ezeket a tutikat. A mi csoportunkból két meccset is választottam. Az észtek az 5. helyen állnak egy győzelem, négy vereséggel, a csoport sorsolásakor, azt hiszem ők maguk is többet vártak el maguktól. Ma itt a lehetőség, amivel nyilván előre is számoltak, három pontot otthon kell tartani Andorra ellen, akik természetesen az utolsók öt meccs-öt vereséggel nulla rúgott és tizenöt kapott gól ellenében. Nem is szaporítom a szót tovább. HAZAI.
  • A Mi mérkőzésünk következik. Ha legyőztük volna a románokat pénteken a Puskás stadionban, akkor most sokkal jobb szájízzel készülődhetnénk erre a mérkőzésre. De ne nézzünk vissza, fordítsuk arcunkat a tüzes félhold irányába. 10 ponttal, de már holtversenyben még mindig másodikak vagyunk. Ez az a forduló, ahol lényegében eldőlhet a második hely sorsa. A románok Hollandiában vizitálnak, ha a papírforma jön és vereséget szenvednek, mi meg győzünk Isztambulban, akkor már elég lesz egy döntetlen is Bukarestben. Nehéznek tűnik? Hát ez van, ezzel kell megküzdeni. Márpedig a törökök még nem adták fel az ezüstérmes pozíciót, ebben biztos vagyok. Ráadásul vérmes szurkolók hada fogja támogatni őket, ezzel is pokoli hangulatot teremtve az arénában. A félholdasoknak kell ez a meccs! Nincs más alternatíva győzelem vagy halál. A játékosállományt tekintve, szerintem, jobbak a törökök, de mi is igazi csapatot alkotunk, ráadásul Dzsudzsák, Szalai (csak kettőt ragadtam ki) személyében kiváló játékosaink is vannak. A gyenge pontokról most ne beszéljünk. Ha Dobó István nem a győzelembe vetett hittel ment hágott volna az egri vár ormára 1552 szeptember 4-én, akkor eggyel kevesebb kötelező olvasmányunk lenne általános iskolában. De hogy a tippről is szót ejtsek, a végkimenetelt most nem tippelném meg, viszont abban biztos vagyok, hogy mindkét csapat betalál majd.
  • Végül a kedves sógorok következnek Giovanni Trapattoni ír legényei ellen. Ezzel a mondatommal már le is írtam a második érvemet a hazai sikerre vonatkozóan (Az első a hazai pálya előnye). Az ősz hajú olasz mester még mindig a legjobbak között van, kiválóan felkészíti együttesét a közelgő összecsapásokra. Ausztria eddig jól szerepelt. 7 ponttal, pont az írekkel holtversenyben, állnak a 3.-4. helyen, az osztrákoknak jobb a gólarányuk. Németország első helye szinte biztos, a másodikért megy a harc. Jelenleg a 8 pontos Svédország bitorolja az ezüstérmet jelentő helyet, de az egy pont nem olyan vészes. Írország pont az északiak elleni döntetlennel mutatta meg a benne rejlő potenciált, hazai pályán ennek ki kell jönnie. Ez is sorsfordító meccs, az írek sikerét várom.

 

104

1

Észtország - Andorra

1.11

   

K 17:45

márc. 26

114

1

Törökország – Magyarország Mindkét csapat szerez gólt H

1.93

   

K 19:15

márc. 26

132

1

Írország - Ausztria

1.98

   

K 20:30

márc. 26

 

 Eredő: 4,24

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TV-néző 2013-03-26 18:16:43
A románok elleni 0-1 után se gyújtották fel a stadiont! Ha meg mégis, akkor gyújtsák. Kit érdekel. Nem becarni kell, hanem rúgni nekik kontrából két gólt oszt szevasz!! Minimum egy pont! De ha beállunk védekezni elmehet Egervári a bús 3,14..csába!!! :P
Tapuah 2013-03-26 11:48:48
Van bennem némi hurrá optimizmus.........

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.