2014.01. 28.

Tippmixes duplázó

Tippmixes duplázó

Az angol kis ligák nagymenőibe próbálok némi pénzt fektetni, bízom benne nem alaptalanul. Mind a két esetben a hazai pálya előnye mellett úgy tűnik a csapatok között is érezhető különbség van legalábbis eddigi teljesítményük alapján.

139         QPR – Bolton

A QPR pihentebben várhatja mai ellenfelét mivel hétvégi összecsapását elhalasztották. Ez volt az egyik indok, amiért ezt a mérkőzést választottam, a másik meg az, hogy a két csapat eddigi teljesítménye eléggé különböző képet mutat, amit jól jellemez a tabellán elfoglalt helyezésük. A Boltonnak idegenbeli mérlege nem túl reménykeltő a számukra, hiszen az utolsó öt találkozójukból négy vereség és egy győzelem a mérlegük és helyzetüket továbbra sem könnyíti meg, hogy Bogdán Ádám továbbra is a maródi. Ezzel szemben a Csőszök elég jól teljesítenek hazai földön, mert az eddigi tizenhárom otthoni ütközetükből tízet sikerrel zártak. További lökést adhat Harry Redknaap együttesének, hogy az angol labdarúgás szabad szájú fenegyereke Joey Barton felépült sérüléséből és újra rendelkezésre áll. Köztudomású, hogy a QPR idei célja nem kevesebb, mint a visszajutás az első osztályba, a jelenlegi állás szerint erre meg is van minden esélyük és szerény véleményem szerint a mai napon a Bolton nem fog tudni az útjukba állni.

Tipp: H  1.61

Eredmény: 2-1  

142         Brentford - Bristol City 

Brentford hétvégi győzelmével továbbra is őrzi vezető helyét a tabellán, leginkább köszönhetően eddigi remek hazai teljesítményüknek, de általánosságban sem panaszkodhatnak, mert tizenhat meccse nem találtak legyőzőre és az ezeken szerezhető negyvennyolc pontból sikerült negyvennégyet megszerezniük. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy az egyik legjobb formában lévő csapatról beszélünk a harmadik vonalban és vélhetőleg teljes joggal reménykednek, hogy jövőre a Championshipben kergethetik a labdát. Az, hogy ez ne csak remény legyen, erősítésekkel próbálják biztosítani és ma várhatóan be is mutatkozik legújabb szerzeményük az Arsenaltól igazolt Yennaris. A Bristol City eddigi idény egy teljes katasztrófa, a legutolsó fordulóban vereséget szenvedtek a Wolfes ellenében, egy olyan mérkőzésen ahol teljesen lejátszották őket a pályáról. Jelenleg is kieső helyen vannak, két pontra vannak a tabella legaljától és az elkövetkező fordulók sorsolása sem kecsegteti őket túl sok reménnyel. Tudom, hogy nem szabad azt mondani, hogy semmi esélyük sincsen, de nehezen tudom elképzelni, hogy pont a liga legjobb formában lévő csapata ellen támadnának fel.

Tipp: H  1.58

Eredmény: 3-1

Eredő odds: 2.5438 (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Az Imi 2014-01-29 00:02:59
Szép munka, Öreg. :)
zsolóapu 2014-01-28 13:11:58
Melyik lesz döntetlen????
attila.szekely.1069 2014-01-28 13:00:44
Szerintem ebből az egyik le fog x-elni.

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.