2017.12. 21.

Tippmixes duplázó: Bari - Parma

Tippmixes duplázó: Bari - Parma

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

28183 Bari - Parma H 2,00

  • A Bari a tabella első 12 csapata közül holtversenyben három alakulattal együtt a legtöbb vereséget szedte össze, ennek ellenére a második helyet foglalják el. Fabio Grosso alakulata egyébként az utolsó bajnokin fontos idegenbeli győzelmet aratott Perugiában, s ez abból a szempontból volt lényeges, mert így tartják a nyomást a Palermón. Akadnak hiányzók a kakasdombon, hisz a védelemből Gyömbér, a támadósorból Cissé játéka vált kérdésessé, s volt is erről egy helyi cikk, hogy a jó formában lévő Parma ellen így nagyon nehéz lesz, de nem lehetetlen. Mindkét mester a 4-3-3-at preferálja, s a vendégek egy rutinos tengelyre építenek a védelemben, az együtt 74 éves Di Cesare-Lucarelli párosra, s alapból tőlük várom annak a deffenzív stílus meghatározását, mely a kontrákra épít, s az egy pontért utazik. Nagy rangadóra számítok két éhes csapattal, akik hosszú kihagyás után elérhető közelségbe kerültek az élvonallal kapcsolatban, ám a hazai pálya előnyére alapozva azt gondolom, jó eséllyel maradhat mindhárom pont a San Nicolában. 

FH: 20:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Auróra 2017-12-21 17:18:37
Bari ~parma d salernitana h Palermo jó egy d re
Forgo 2017-12-21 11:27:42
Hali! Én követlek, de egy másik kombiban én is teszem erre az X-et!
BakonszegiF 2017-12-21 11:13:35
Köszönöm a tegnapi tippet! Ma nem követlek, én egy jó kis X-et gondoltam erre a meccsre...

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!