2013.02. 23.

Tippmixes szemezgető 2013 02 23

Tippmixes szemezgető 2013 02 23

Sziasztok!

Kezdjük a szokásos, előző napi áttekintéssel:

132 Nice-Reims Tipp: H 1.60 Eredmény: 2:0

A hazai csapat már a 11.-ik percben büntetőhöz jutott amit sikerült értékesíteni. Ez megnyugtatta őket és folyamatosan fölényben játszottak .A második félidőben a vendégeknél Mandi megkapta második sárgáját és ezzel 10 főre csökkent a létszámuk. Ezt az előnyüket a hazaiak ki tudták használni és a 85.-ik percben szerzett második góljukat ezzel biztosítva a győzelmüket.

131 Caen-Laval Tipp: H 1:65 Eredmény. 2:1

A hazaiknak sikerült már az első negyed órában két találatot bevinniük és ezzel jelentős előnyre téve szert. A vendégek becsületére legyen mondva, hogy nem adták fel és próbálkoztak. Ennek meg is lett az eredménye még az első félidőben sikerült szépíteniük. A második félidőre inkább a nagy küzdelem volt jellemző, de gól nem született és maradt a „:1 es eredmény hazai győzelmet eredményezve ezzel.

Nézzük a mai tippjeimet:

165 Watford-Derby County

A hazai csapatnak jól megy a szekere mostanában és ennek köszönhetően a tabella 3.-ik helyén tanyáznak mindössze 3 pont hátránnyal lemaradva a Hull City mögött akire ebben a fordulóban idegenbeli mérkőzés vár. A Wattford a 10.-ik helyen álló Derby-t fogadja aki 3 fordulóval ezelőtt kikapott a Hull otthonában. A két csapat idei formája alapján a harmadik és 13.-ik helyen áll a forma táblázaton és otthon a Wattford hatodik míg vendégeik eredménye a 17.-ik helyre rangsorolja őket. Summa summarum a hazai csapatnak kell ez a győzelem, hogy nyomás alatt tarthassák a tabellán előtte lévőt. Zola fia már többször bizonyították, hogy képesek győzni és ezt most otthoni környezetben bizonyíthatják újra!

Tipp: H.174

171 Zaragoza-Valencia

A spanyol bajnokság 6.-ikja látogat a 17.-ikhez akiknek mostanában nem megy túlságosan jól mostanában. Az utolsó két hazai találkozójukon egy gól nélküli döntetlen és egy vereség a mutatójuk és idegenben is 2 vereség és egy döntetlen amit fel tudnak mutatni. Ezzel szemben a vendégek hatodik helye reményekre ad okot az előttük álló Sociedad egy mérkőzéssel többet játszott és a negyedik helyen lévő Malaga mögött mindössze két pont a lemaradásuk. Riválisukra ráadásul nehéz idegenbeli meccs vár a Betis otthonában ebben a fordulóban. A két csapatot összehasonlítva a hazaiak formája a 17.-ik helyre rangsorolja őket amíg a vendégek formája a 7.-ik helyre jó. Ami viszont számomra eldönti a párharc kimenetelét, hogy a vendégek az idegenbeli mutatója legjobb jelen pillanatban ezzel szemben a Zaragoza vendéglátóként legrosszabb a bajnokságban.

Tipp: V 2.31

Jó tippelést mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TRXman007 2013-02-24 12:02:39
azt hát :D

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az Atalanta és a Parma mérkőzésével zárul a Serie A 10. fordulója. A két csapat hétfőn, 20:45-kor találkozik a bergamói New Balance Arénában. A házigazda a várakozások alatt teljesít, 9 meccsen mindössze 3 győzelmet aratott, és az elmúlt 4 mérkőzésből csak 1-et nyert meg az olasz bajnokságban. A vendégek viszont a kiesőzónában vannak, és az elmúlt 4 találkozójukból 3-at elveszítettek.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Deportivo La Coruna és az Osasuna hétfő este a Riazorban csap össze a spanyol élvonalban. A hazaiak hat bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek, míg a vendégek idegenben nagyon gyengék!