2013.02. 25.

Tippmixes szemezgető 2013 02 25

Tippmixes szemezgető 2013 02 25

Sziasztok!

 

 

228 Lyon-Lorient Tipp: H 1.6 Eredmény: 3:1

A Lyon bizonyította, hogy jó csapat és ahogy én elnézem a hozzá állásukat csodálkoznék ha nem a BL-ben találkoznánk velük a következő szezonban.

 

229 Bordeux-Brest Tipp: H 1.45 Eredmény: 0:2

Szépen felépített logikámat és egy szelvényemet tette tönkre a Bordeux. A Lyon megtette nekik az előre lépéshez szükséges szívességet és erre ők hazai pályán elvesztegették az ölükbe pottyanó lehetőséget. Nem is kommentálom! :-)

 

230 PSG-Olympic Marseille Tipp: H 1.5 2:0

A rangadón sikerült otthon tartani a három pontot a PSG-nek. Igaz az első gól öngól volt, de az utolsó percekben Zlatannak sikerült gólt lőnie és egyértelművé tenni a győzelmüket. Megvolt Beckhem bemutatkozása is a párizsi alakulatnál. Talán Joey Barton-nak inkább a játékra kellett volna készülnie és nem Beckhemet lehúznia a mérkőzést megelőző nyilatkozataival.

 

A szépen felépített logikai rendszeremet a Bordeux csapata lerombolta és a nap végén a Brest volt aki nagyokat kortyolhatott a helyi nedűből. :-)

 

A ma nap sovány felhozatalából próbálkozom valamit megtippelni:

 

052 Hertha BSC-Kaiserslautern

Egykor szebb napokat is megélt két csapat rangadójára kerül ma sor. A német másodosztály második helyezettje fogadja a harmadikat. A két csapat formáját tekintve a Hertha-nak van oka a bizakodásra. A hazai/vendég mutatók is nekik kedveznek. A két csapat tavalyi találkozója egy döntetlent és egy hazai berlini vereséget hoztak. Ez okot adhat egy revánsra. Ami a hazai pálya mellet még a Berliniek motivációját növelheti, hogy egy győzelemmel a dobogó csúcsán találhatják magukat. Amennyiben jövőre helyt akarnak állni az első osztályban akkor az ilyen találkozókon bizonyítaniuk kéne. A Kaiserslatern is esélyes a feljutásra jelenleg osztályozót érő helyen vannak és a tavalyi három mérkőzéses rossz szériájuk után az idei mérlegük 2 győzelem és egy döntetlen. Ezek alapján egy küzdelmes hajtós mérkőzést várok.

Tipp: H 1.8

 

A Tipplapon már megjelent a Lazio és a Galatasaray meccseinek elemzése és azokkal a tippekkel teljesen egyet értek és  közülük fogok valamit ezzel összegyúrni.

 

 

 

 

Jó tippelést mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Kefirke 2013-02-26 07:39:46
02.25 mérkőzés elemzés
Gondoltam még frissek az élmények elemzem tegnapi tippjeimet tehát az első
West Ham2 - 3Tottenham a spurs egy fergeteges meccsen legyűrte a kalapácsosokat azt hiszem a vendégeknél erössebb volt a motiváció de a statisztikát el nézve meg is volt a két csapat között az a külömbség amit az eredmény hűen tükröz.
Monaco2 - 1Lens a hazaiak hozták a kötelezőt ebből is látszik mennyire komolyan gondolják a feljutást többet nem is fűzök hozzá.Szép volt fiuk!
Ez már a következő meccsröll nem mondható el ahol mint tegnap írtam bejöttek a szélsőséges viszonyok a fel állás hasonló volt mint a Monacó meccsen Sparta Rotterdam1 - 5Den Bosch (szégyen)
sajna ez el ment azt gondoltam remek formában levő feljutni akaró csapat simán lehozza jól is kezdődött hisz meg szerezték a vezetést de ez sajnos náluk ebben ki is merült a vendégek vágtak 5 gólt és nyertek számomra ez nagy meglepetés csak abban bízom volt aki ráérzett és kihagyta ezt a mérkőzést sajnálom.Ez a meccs is abban erősít meg,hogy holland bajnokságra fogadni nem szabad.

Még egy mérkőzés igaz nem volt tippjeim között Levante-Ossasuna meg érdemelten nyertek a vendégek igaz a hajrában 2 gyönyörű góllal de meg van a 3 pont ami a lényeg tegnap próbáltam figyelmeztetni mindenkit a vendégek erősítettek edzőváltás stb nem hiszem halgatottrám valaki én X re raktam de meg érdemelten nyertek a vendégek grat nekik.
Ma is jövök 3 mérkőzés elemzéssel ha valakit érdekel itt meg találja.
suhanczos 2013-02-25 23:19:22
Csak az elkeseredés miatt mondtam, mostanában semmi nem jön be!!:( Neked meg grat. remélem a többi tipped is jó lesz és nyersz!!
broschz 2013-02-25 23:08:28
Miért volt bunda? Én Den Boch-ra tettem amúgy.
suhanczos 2013-02-25 22:27:50
Sparta Rotterdam, ÓÓÓ TE CSODÁS CSAPAT!!!! Fene a pofádat!!!!!!
TV-néző 2013-02-25 17:42:22
Ejnye-bejnye... így lenézni a WHU-et, mikor a Londoni csapatok közül ők azok akik elkapták a Chelseat 3-1 -re. Az igaz, h 1-3 -ra kikaptak az Arsenaltól és csak 0-0 -át játszottak a QPR ellen, azonban ők a pihentebbek. Ők erre a meccsre készülnek két hete! Míg a Tottenham 2-1 és 1-1-et küszködött ezalatt a Lyonnal. Utaztak is, edés kevés, taktikai megbeszélés kevés, rúgás sok.
Ráadásul nem, hogy városi rivális, hanem majdnemhogy közvetlen szomszédként még az Olimpiai stadiont is el akarták orozni a WHU elől.
Nagy hirig lesz. :)
És majd ha a Tottenham játszik oda-vissza az Arsenallal és a Chelseaval is és megveri őket, akkor mondjuk ki, h hol is az ő jól megérdemelt helye. :D

Szerintem a WHU nyer ma! Egy Premier Ligában igen édes kevés az a 6 pont a kiesőhelytől számítva! Félidőre nem fogadnék de arra még igen , h 2,5 -nél több gól lesz.

054 1 West Ham - Tottenham 3.00 H
Kefirke 2013-02-25 16:14:08
Galatasaray úgy gondolom a hazai csapatra meg lehet próbálni a hendi döntetlent
az indokom az,hogy 1,7 fölötti odds nál általában egygólos siker szokott születni persze ez nem zárja ki a kettőt sem és,hogy a rendes játék idő X legyen ez sok évi tapasztalatom alapján mondhatom ha valaki 8 körüli odds akar össze hozni próbálja meg a 2 vagy 3 gólt de csak akkor ha nem haladja meg az 1.97 minnél magasabb a D odds annál valószinűbb a több gól
esetleg kezdetnek 2 esemény is meg teszi 4 odds ért valamivel nagyobb a találati esély mint a
vég kimenetelnek.
Ja és még valami Francia 1,2 Holland 1,2 osztályt ki hagyni nem részletezem miért.
Tapuah 2013-02-25 13:15:06
kefirke utólagos engedelmével bemásolom ide a mai napra vonatkozó tippjeit:

Kefirke, h, 02/25/2013 - 09:03



Mai tippjeim.
Tehát az első mecs: West Ham-Tottenham
Úgy gondolom itt a lehetőség,hogy a Spur be előzze a tegnap buktázó Chelseat és el foglalja jól megérdemelt helyét a tabellán amiről Bale és Defoe páros gondoskodni is fog a Westham viszonylag meg nyugtató 6 pontra van a kieső helytől ezért nem gondolom,hogy szétszaggatnák az istrángot ma a Spurnak viszont plusz motivációt adhat a Chelsea be előzése és azért valljuk be a Spur minden szempontból jobb csapat mint riválisa.
Örök mérleg 26 mecs 13-7-6 1.35 rugott és 0.85 kapott góll átlag a Spur javára.
Tehát nálam ez nagy V 2.25 felfelé megy de ez estére változni fog.
..............................................................
A másik egy Holland 2 meccs ritkán fogadok erre az osztályra mert elég szélsőségesek a viszonyok de ez uttal egy viszonylag biztos mérkőzést ajánlok figyelmetekbe.
Sparta Rotterdam-Den Bosch a Rotterdami csapat komolyan veszi a feljutást itt az ideje,hogy el húzzon az őt üldöző Maastricht csapatától meg nyuktató a hazaiak othoni mérlege 9-1-0
31 rugott és mindössze 10 kapott gól 21 lejátszott meccs után a vendégek 4-1-5 10-17 átlagával szemben ezért úgy gondolom ezt a hazaiak behúzzák .És tuti nem bundáznak.
Ezért ez H 1.75
........................................................................
A következő,hogy színesebb legyen Monaco-Lens a helyzet hasonló a fent említett mérkőzéshez a Monaco nagyon akarja a feljutást igyekszik a hazai meccseit megnyerni tudom a mérleg nem ezt bizonyítja de úgy érzem ezt a mérkőzést a hazaiak nyerik és meg nyugtató 5 pontos előnyre tesznek szert a tabellán de azért bent az X is de szerintem ez vállalható egy ilyen meccsnél
Tehát H 1.75
Össz odds 5.9
A félénkebbeknek ajánlom Monacó mérkőzést tegyék 1X re két szelvényen úgy az össz odds H-H-D 11,5
én így rakom Sok sikert!!!!!!!!!!!!





 

 

további tippjeink a Foci világából

Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!