2013.05. 23.

Tippmixes szemezgető 2013-05-23

Tippmixes szemezgető 2013-05-23

 

 

 

Nézzük az előző tippemet:

122 Giannina-Astromosz Periszteri Tipp: H 2,35 Eredmény: 1:1

Hamar előnyre tett szert a vendég csapat. Erre válaszul erős offenzívába mentek át a hazaiak és hamarosan egyenlítettek is és úgy nézett ki, hogy fordítani is sikerül, de jött egy buta szabálytalanság és megfogyatkozott a hazai gárda. Ez nagyjából el is döntötte a találkozó későbbi végkimenetelét, bár később felcsillant a remény mikor a vendégek is megfogyatkoztak, de az eredmény már nem változott.


 

A mai tippjeim:

048 Piast Gliwice-Korona Kielce

Három forduló van még hátra az Ekstraklasa küzdelmeiből és a Gliwice Európa Liga indulós helyen áll, ellenfelük a Kielce ezzel szemben a tabella középső harmadában, sem előrelépési lehetősége sem kiesési gondjai nincsenek. A Gliwice hazai mutatói a középmezőnybe rangsorolják őket a Kielce viszont a legrosszabb idegenbeli teljesítményt tudj felmutatni. Három fordulóval a vége előtt egy nemzetközi kupa indulási lehetőséggel a horizonton szerintem egyértelműen hazai csapat lesz motiváltabb ami számomra elég is egy kis kockázat vállalása érdekében.

Tipp: H 1,75


 

049 Boca Juniors-Newells Old Boys

A Libertadores Kupa negyeddöntőit rendezik már és egy igazi ínyenceknek való találkozót néztem ki magamnak, két argentin csapat összecsapását. A Newells jelenleg vezeti a bajnokságot, a Boca meg a tizennyolcadik a húsz csapatos bajnokságban, igaz még csak tizennégy fordulón vagyunk túl. A mai meccset követően vasárnap a bajnokságban is meccsezni fog a két alakulat egymással és utána követően rendezik a mai mérkőzés visszavágóját szóval egy héten belül háromszor találkoznak, ebből kifolyólag meg a nagy tétre való tekintettel nyilvánvalóan hatalmas várakozás és felfokozott hangulat előzi meg találkozót. A Bocának ma mindenképpen előnyt kell szereznie, mert idegenben sokkal nehezebb dolga lesz és szerintem ez sikerülni is fog nekik még akkor is h az oddsok alapján nincs nagy különbség közöttük, bár eddigi tapasztaltaim szerint a 2,44-2,46-os oddsokat kínáló mérkőzések nagy százalékban dőlnek el az egyik irányba és ritkán végződnek döntetlenre. Én ma hazai csapatnak szavazok bizalmat.

H 2,44


 

Jó tippelést Mindenkinek!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dudu20 2013-05-23 19:56:36
Remélem mindkettő jön Tapu! :D
TRXman007 2013-05-23 19:31:55
A szombati nap fényében:

"Számmisztika. A Dortmund az 1996–1997-es szezonban nyerte meg a Bajnokok Ligáját. A Bundesliga 1996–1997-es szezonjában a Bayern München végzett az élen (stimmel), a Dortmund és a Leverkusen végzett a dobogón (ez is stimmel), az egyik kupadöntős a VfB Stuttgart volt (most is), a kiesők egyike a Fortuna Düsseldorf (ez is stimmel), és az egyik feljutó a Hertha (ez is). Mondhatni, már csak a dortmundi BL-siker hiányzik, no nem a münchenieknek!"

:D Nah most akkor mi lesz???
domtoretto17 2013-05-23 14:00:31
Üdv
Mi a véleményetek? 3/4be gondoltam 200ftos téttel.
024 Twente-Utrecht: Mind2 csapat gólt szerez: igen (H) vagy nem (V) VENDÉG 2,00
028 Syrianska-Hacken DÖNTETLEN 3,15
032 Landskrona-Falkenberg VENDÉG 2,47
036 Hoffenheim-Kaiserslautern HAZAI 1,87
JCSfella 2013-05-23 13:39:37
Az a Boca nagyon jó lesz :D Remélem.

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.