2013.11. 07.

Tippmixes szemezgető 2013-11-07

Tippmixes szemezgető 2013-11-07

Ma a hazai csapatoknak szavaznék bizalmat, remélem meghálálják ezt.

 

 

036 Maccabi Tel-Aviv-E. Frankfurt
A Frankfurt az EL-ben remekül szerepel, három győzelemmel magabiztosan vezeti a csoportját és szinte biztos továbbjutó. Ezzel szemben a hazai bajnokságban gyalázatos a mérlege az utolsó hat találkozóján egyszer sem sikerült győztesen az öltözőbe vonulniuk. Ez pedig felveti azt a kérdést, hogy ideje lenne oda fókuszálni egy kicsit jobban, ezért valószínűleg ma nem a legerősebb felállásban küldi pályára tanítványait Armin Veh mester. A Maccabi hazai pályán mindig erős ellenfélnek számít, a közönsége félelmetes és a motivációjuk is megvan hiszen szeretnének visszavágni a két héttel ezelőtti vereségért és Souza mester a továbbjutást mint egyértelmű célt tűzte a csapata elé.
Tipp: H 2,85

043 Guimaraes-Betis
Az I csoportban még nyílt a továbbjutás kérdése. Az első második helyen azonos pontszámmal és azonos gólkülönbséggel áll a Lyon és a Betis tőlük mindössze egy pontra lemaradva a Guimaraes. A portugálok napra pontosan egy hónapja nem léptek pályára hazai közönség előtt, szóval motivációban szerintem nem lesz hiány a részükről. A Betis idén katasztrófálisan szerepel a hazai bajnokságban legutoljára a Malagától szenvedtek vereséget egy a 93-ik percben kapott góllal és jelenleg kieső helyen álnak a tabellán aminek talán a legfőbb oka a sok sérülés miatt hiányzójuk. Veleményem szerint nagy küzdelem lesz, mert a továbbjutásért kiélezett a harca, de a teljes kerettel kiálló hazai gárda otthon tarthatja a három pontot.
Tipp: H 2,56

051 (0-1) AZ Alkmaar-Sahtar Karagandy
Az L csoportban szerintem nem lesznek óriási meglepetések, bár a Karagandy okozott már néhányat a korábbi selejtezők során. A kazah futball nyilvánvalóan fejlődik, köszönhető a belepumpált pénzeknek, de azért a hollandokkal még nem lehet egy lapon emlegetni őket. Az AZ Alkmaar úgy tűnik kezd magára találkni ezt jelzi, hogy három győzelemmel a háta mögött készül vendégül látni a kazahokat, akiknél vendégségben mindössze egy döntetlenre futotta az erejükből. Igaz akkoriban még a hazai bajnokságban sem remkeltek, azóta viszont úgy tűnik ráéreztek a győzelem ízére. Ma gyakorlatilag bebiztosíthatják a továbbjutást egy győzelemmel és szerintem meg is tesznek ezért mindent, akkor pedig ki kell jönni a különbségnek a két csapat között ami szerintem több gólos lesz.
Tipp: H 1,56

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TV-néző 2013-11-07 16:21:00
Írni nem írnak róla de ez akkor is olyan feeling, mint egy Magyar- Román.
Nem is akarok én itt politizálni de nehogy azt gondold, h egy Kuba-Egyesült államok baseball meccsen vagy egy Irak-Irán focimeccsen mindig, mindenki körbecsókolgatja egymást. :O :D

Csak hát tippelünk, a pénzünket kockáztatjuk így minden, de minden szempontot mérlegelni kell!
Remélem nyer a Maccabi, mert rájuk teszek ma. :D

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.