2015.11. 02.

Tippmixtippek

Tippmixtippek

A mai napon rendhagyó módon jelentkezik a tippcsokor, mivel a tipplap szelvényeként is szolgál egyben, tehát az alapból szóló tippként ajánlott események, most egy szelvényen is előfordulhatnak. Mindenkinek nyereményekben gazdag napot kívánok!
 
Palermo - Empoli.

  • Palermo vagy Döntetlen (Kétesély)
  • Odds: 1,30. (35260 -H-)

Alapból úgy indulok ki, hogy a Palermót hazai pályán nagyon nehéz két vállra fektetni, ez már tradíció. Abban az évben mikor kiestek, a hazai mérlegük mégis imponáló volt a búcsú ellenére, pedig az egy borzalmas szezon volt. Hivatkoztam volna erre tavaly, vagy azelőtt, ám az idei szezonban mindösszesen csak egy hazai győzelmet tudnak felmutatni, amin ideje lesz javítani, s véleményem szerint az Empoli erre kifejezetten alkalmas ellenfél.

Tottenham - Aston Villa.

  • Tottenham (1. félidő - 1X2)
  • Odds: 1,75.  (12174 -H-)

Az edzőváltás miatt talán a legkockázatosabb tipp ma, hisz nem tudhatjuk előre, hogy mekkora arculatváltozáson ment át Villa az elmúlt napokban. Ennek ellenére viszont az elmúlt szezonbéli formáját visszanyerő Kane vezetésével a Spurs véleményem szerint ellenállhatatlan lesz már az első játékrészben is.

Chievo - Sampdoria.

  • Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) 
  • Odds: 1,35. (34333 -V-)

Többször megmutatták a repülő szamarak az új idényben, hogy ezúttal sem kell tőlük kiesésre számítani, míg a Doria kifejezetten rapszódikus, bár az elmúlt fordulókból pozitívan jöttek ki Zengáék. Mindkét oldalon találunk olyan válogatott szintű csatáregyéniségeket, akikre lehet számítani a tippünk tekintetében.

Eredő: 3,071.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.