2016.02. 06.

Tippmixtippek

Tippmixtippek

Angliában kiadó 3 pontokat osztogatnak, csak úgy, nem kell hozzá nagy dolog. Persze máshol is hasonló a helyzet, de azt mondom, hogy most ott akadtam rá a legnagyobb eséllyel egy rejtett gyöngyszemre. És egy kisebbre is.

07251   Swansea - Crystal Palace   H 2.19
Némileg meglepőnek találom ezt a magas szorzót a hazaiakra. Az tény, hogy nem a Top4 kapujában tollászkodnak a Hattyúk, de az új edző érkezésével összeröffent a csapat is, és egyelőre tapadnak rájuk az eredmények is. Ezzel ellentétben a kristálypalotába főleg a vereség fészkelte be magát, a csapat ötmeccses lejtmenetben van, és ezek nem mindegyike volt igazi nagy elleni meccs, az utolsó győzelmük pedig még karácsony előttre datálódik. A Palace továbbá 3 meccs óta gólt sem lőtt idegenben. A vendégeknél Cabaye ugyan visszatérhet sérüléséből, de pl. Wickham, McArthur és Puncheon nélkül kénytelenek lejátszani a meccset. Szóval szerintem nem nagyon szól semmi a vendégek mellett, a hazaiak oldalán annál inkább.

10758   Tottenham – Watford   H 1.45
A legjobb helyekért vívott harcban érdekelt a Tottenham, míg a Watford egy hosszabb sikertelen széria után próbál ismét magára találni, ez esetükben a középmezőnyre bőven elég. A Tottenham 2 hazai veresége az elmúlt hetekben csúszott be, de ettől függetlenül egész jól megy a csapatnak. A hírek szerint Pochettino számíthat Alli játékára, aki csak tovább segíthet övéin. Nem hiszem, hogy a Tottenham darázsfészekbe nyúlna ezen a találkozón, egyszerűen jobbak annyival, hogy ez manifesztálódjon. A londoniak legutóbbi 5 meccsükön megverték a Watfordot, most jöhet a hatodik.

14634   Heerenveen – Twente   H 1.45
Mindkét csapat szerez gólt, igen

Tetszik az opció, hogy ezen a meccsen megkínálják egymást a csapatok, és bár ugyanolyan szorzóval kínálják, mint a Tottenham győzelmét, a londoniak meccsét mégis valószínűbbben érzem. Na de nézzük, mi itt a helyzet! A Heerenveen elporoszkál a középmezőnyben, és 3 győzelem után készül erre a meccsre. Arra a meccsre, amelyen a leggyengébb idegenbeli csapat vizitál náluk. A Twente győzelmei továbbra is otthon jönnek össze, de ettől függetlenül úgy gondolom, bennük lehet a gólváltás. Mindkét csapatnál lesznek hiányzók, de a helyzetet figyelembe véve a Twente oldalán nagyobb a baj – ezt azért vegyük figyelembe! Azzouzi játékából mindenesetre nem lepne meg egy gól. Egyébként ez a leosztás általában meghozza az elmúlt években a gólváltást, ahogy a 2,5 feletti gólátlagot is.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jósolok 2016-02-06 09:27:28
Szia!
Swansea tipp necces, inkább mindkét csapat lőre tenném!
A másik kettő : pipa, - pipa :)
Sok sikert!

további tippjeink a Foci világából

Az Angol EFL Trophy-ban rendeznek ma összecsapást. A vendégek utolsó két mérkőzése egyaránt 0-0-ra végződött...
Az Angol EFL Trophy-ban rendeznek ma összecsapást. A vendégek utolsó két mérkőzése egyaránt 0-0-ra végződött...
Az EFL Trophy keretein belül a Sunderland U21-es csapata az Accrington Stanley vendége lesz! Először megnézzük, mi is az az EFL Trophy, aztán pedig elemezzük a meccset!
Az EFL Trophy keretein belül a Sunderland U21-es csapata az Accrington Stanley vendége lesz! Először megnézzük, mi is az az EFL Trophy, aztán pedig elemezzük a meccset!
A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!