2014.11. 21.

Tippmixtippek

Tippmixtippek

Ma csak az aNHL mezőnyét néztem ki magamnak, ebből választottam két meccset és hogy egyik New yorki alakulat se sértődjön meg, mindkettejük mérkőzését kipécéztem! Igaz az egyiket veretem, a  másikat nyeretem! Lássuk.

 

 

  • A 30. helyen álló Buffalo fogadja a nagyon hektikus és kétarcú New York Rangers csapatát. A Rangers olyan kőkemény játékot játszik, ami még egy nagyon erős csapat (lásd Pittsburgh) erejét is kiveszi! Vagyis mindenkinek kőkeményen meg kell küzdenie ahhoz, hogy legyőzzék a New yorki alakulatot. Az utolsó meccsen 5-1-re kikapott a Rangers a Madison Square Gardenben, márpedig ez már-már megalázó vereség hazai pályán. És amikor a Rangers legutóbb ilyen csúnya vereségbe szaladt bele otthon (az Edmonton nyert 3-1-re november 10-én), utána nagyon felszívták magukat és kiütötték a Pittsburgh Penguinst! Így utaznak ma ahhoz a Buffalóhoz, akik bizony (az eredményeket tekintve) leggyengébbek a ligában. 11 meccsen sikerült 8 pontot elérniük, 21 gólt ütöttek és 32-őt kaptak! Ráadásul abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy legutóbb otthon fogadták a San José Sharks csapatát, akik bizony ugyanaz a kategória. Annak rendje és módja szerint nyertek is a Szablyák. Ma viszont a new yorki kávéház más lesz nekik, ahogy mondani szokták. Elsöprő erejű Rangereket várok, akik nem fognak cécózni sokat ezen a meccsen. Be kell húzni ezt a kötelező győzelmet, mert a mezőny nagyon szoros, könnyedén lehet leliftezni a táblázaton egy-egy nem kívánt vereség hatására. Ja és olyan, hogy a Buffalo kétszer egymás után nyerjen... Hát nem igazán hiszem.
  • A Pittsburgh november 12-én még kikapott a Rangers otthonában, ráadásul a frakkott is lehámozták akkor a pingvinekről a derék Rangerek, majd helyette egy 5-0-s méretű zakóba öltöztették őket. Ez után a csúnya meccs után magukra találtak és a Malkin-Crosby-Kunitz hármas remek játékának köszönhetően egyre-másra aratták a győzelmeket. Torontóban 2-1, majd visszavágtak a Rangersnek otthon 3-2 és végül legutóbb a listavezető Montreal Canadienst intézték e 4-0-ra idegenben! Ezzel a sorozattal azt gondolom, már múlté az 5-0 okozta zavar az erőben. Crosby-ék mentálisan a topon vannak, a csapat tudása, pedig tudjuk, hogy az egyik legjobb a ligában. Így fogadják azt a New York Islanderst, akik magukhoz képest elég jó helyen, a 9. pozícióban dekkolnak. Legutóbb Clutterbuck, Grabovski, Strome, Nelson és Cizikas góljaival kiváló győzelmet arattak a Tampa Bay ellen hazai pályán, igaz egy találkozóval korábban ugyanezt az eredményt érte el a két csapat, csak fordított leosztásban. A Tampa otthon verte 5-2-re a Szigetlakókat! Azelőtt a 23. helyen álló Floridával nagyon megküzdöttek a győzelemért. Tavares egyértelműen vezére a narancsmezeseknek, de a Pittsnek több kiemelkedő klasszisa van (Malkin, Crosby, Kunitz). Október 18-án már meccseltek egyet ugyanezen leosztásban, akkor a Pingvinek nyertek 3-1-re. A keretek közötti minőségi különbség és a pillanatnyi forma miatt ma is a hazaiak győzelmét várom.

    Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2014-11-21 12:29:16
hoki is és az nfl is halasztásra került.De szerintem nem lett volna jo a rangers vendégbe igy szerintem jol is jártál.mehet az edmonton x-be

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!
A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Mindkét gárda remekel, jelenleg rájátszást érő helyen állomásoznak. Mire mennek egymás ellen? Kombi tippet hoztunk.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Mindkét csapat javítani szeretne a legutóbbi BL-veresége után, így Londonban fontos mérkőzés vár a két továbbjutásért küzdő együttesre.