2017.09. 30.

Tovább menetel a Tottenham?

Tovább menetel a Tottenham?

A Huddersfield újoncként jól kezdte a szezont, de most kisebb hullámvölgybe került, a Tottenham lendülete viszont töretlen, vajon a Kirklees Stadiumban sem botlik  meg? A Ranieri irányította Nantes lassan lendült formába, de az utóbbi hetekben már jól teljesített, ma a Metz lesz az ellenfele. Az MLS-ben a Stieber Zoltánt is soraiban tudó DC United a rájátszásért küzdő Columbus otthonába látogat. Lássuk az esélyeket!

Huddersfield – Tottenham

  • Nicosiában nagyon simán nyert a Tottenham kedden a BL-ben. Nemcsak a BL-ben, a bajnokságban is remekül teljesít a londoni gárda, hiszen eddig csak a Chelsea-től kapott ki ebben a szezonban és negyedik helyen áll a Premier League-ben. Ezen remek eredmények főletéteményese a Kane, Alli páros, akik pazar játékot mutatnak be hétről-hétre. Hozzájuk alkalmanként Eriksen is képes felnőni, a védekezésük pedig stabilnak mondható.

  • A mai napon az újonc Huddersfield otthonába látogatnak, amely kitünően erősített a nyáron és jól is kezdte az idényt, de a kezdeti lendület alábbhagyni látszik, ugyanis legutóbbi négy meccsén nyeretlen maradt a gárda és gólt is csak egyet szerzett. A Tottenham viszont néhány kivételt leszámítva hármasával rúgdossa  a gólokat, ebből kifolyólag vendégsikerre van kilátás.

Nantes- Metz

  • Nagyon nehezen indult a szezon  a Nantes számára, két forduló után úgy tűnt, hogy nem jött be az edzőváltás és  Ranierivel nem lesznek olyan sikeresek a kanárik, mint Sergio Concencaóval voltak, azonban a Troyes legyőzésével elindult felfelé a gárda és azóta is veretlen, sőt már négy győzelme is van. Ranierinek a védekezést sikerült előbb összeraknia: hét mérkőzés alatt mindössze öt gólt kaptak, viszont az is igaz, hogy csak ötöt rúgtak, és ez egyelőre a 6. helyre elég, amivel a szezon végén is nagyon elégedettek elennének a sárgák. A mai napon jó eséllyel tovább növelhetik győzelmeik számát, hiszen a sereghajtó Metz-et fogadják. A Metz még a Nantes-nál is kevesebb gólt szerzett, de ami ennél is nagyobb baj, hogy már 13-at kapott. Salaéknak vélhetően lesz bőven lehetőségük, hogy elkezdjék szórni a gólokat, ugyanis a liga leggyengébb védelmével találkoznak a mai napon.

Columbus – DC United

  • Hétközben a Red Bulls ellen megszerezte első gólját az MLS-ben Stieber Zoltán. Stieberék következő ellenfele a Columbus lesz, amely a Red Bullshoz hasonlóan a rájátszásba kerülésért küzd. A Crew egy győzelemmel bebiztosítaná helyét a play-offban és mindezt hazai közönség előtt tehetné meg a mai napon. Ezáltal biztosan kettőzött erővel fognak küzdeni Kamaráék. A DC United számára viszont már nincsen komolyabb tétje a találkozónak, ugyanis az már korábban eldőlt, hogy nem kerülhet az 1-6. közé a keleti konferenciában. A játéktudás és a nagyobb motiváció is hazaiak mellett szó ezen a találkozón.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 4 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.

A szezon meglepetéscsapata a Debrecen, amely pontazonossággal, de gólkülönbséggel a Fradi mögött második a tabellán, míg a Puskás Akadémia erősebb kerettel, javuló formában érkezik. Mindkét csapat a nemzetközi kupás szereplésre hajt, remek mérkőzés várható Debrecenben.

friss 4 órája NB1: DVTK – Nyíregyháza
A kelet-magyarországi rangadók egyike, ráadásul a két szurkolótábor módfelett utálja is egymást. A Nyíregyháza talán előrébb jár szakmai munka terén, míg a hazai pálya előnye kiegyenlíti a mérleg nyelvét. Ráadásul ez egy kiesési derbi is!