2014.01. 19.

Tutifix! Vagy megint borul a papírforma?

Tutifix! Vagy megint borul a papírforma?

Úgy gondoltam, hogy a Tippmix szerelmeseinek összedobok egy teljesen egyértelmű szelvényt, amibe leginkább olyan meccsek kerültek, ahol egy gigász (egy jobb csapat) játszik egy alacsonyabb rendű ellenfelével. Elsőre simának tűnik a dolog, aztán kiderül hogy mégsem? Én bízom a nagyokban, hogy végre valahára lesz egy olyan nap, amikor esélyeshez méltóan szerepelnek, és a pokol legmélyebb bugyraiba küldik aktuális ellenfelüket.

VILLARREAL - ALMERIA
A Villarreal nagyon teper a BL-selejtezős helyért, ebben azonban van egy-két riválisa, aki szintén erre a pozícióra pályázik. A sárgáknak már csak a bajnokságra kell összpontosítani, így tesz az Almeria is, hiszen mindegyikük elhasalt a spanyol kupában. A mai vendéglátót a bajnokságban is rivális Real Sociedad, a vendégeket pedig a harmadosztályú Racing Santander ütötte el a továbbjutástól. Triguerosék a téli szünet előtt sok-sok ramaty eredményt produkáltak az El Madrigalban, amit az új évben a Sociedad elleni 5-1-gyel sikerült feledtetni. Az Almeria az idény elején nem nagyon találta idegenben a fonalat, azonban az év vége közeledtével három csapatot (Valencia, Osasuna és Betis) is kirabolt. Ma erre sansza sem lesz.
Eredmény: 2-0

216 1 Villarreal - Almeria 1.32 4.30 8.15 V 16:45 jan. 19

 

ATLETICO MADRID - SEVILLA
Szombaton a Real Madrid a földbe döngölte a Betist, így az aranylabdás és udvartartása pontszámban beérte a Matracosokat és a Katalánokat. Az előny újbóli megszerzéséhez nyerni kellene a Sevilla ellen. Diego Costáék hazai pályán nem nagyon szoktak hibázni, bár a Barcelona elleni döntetlen ledöntötte a hibátlan hazai mérleget, és azt is, hogy eddig David Villáék csak ezen az egy mérkőzésen nem tudtak gólt szerezni. Hazai gólátlaguk több mint megsüvegelendő, a 33/10 3,3-as gólátlagot von maga után. A Sevilla a 7. helyről várja a derbit, cél náluk is az európai kupaporond. A Madridban kapott 3-7 óta nem kaptak ki távol Sevillától, ma azonban szerintem meghajolnak Diego Simeone csapatának nagyobb tudása előtt. 
Eredmény: 1-1

219 1 Atletico Madrid - Sevilla 1.33 4.25 7.95 V 20:40 jan. 19

 

PSG - NANTES
A PSG a francia bajnokság egyeduralkodója, nem nagyon van ellenfelük, talán csak saját maguk. Olyan erős a keret, mint a mexikói chilipaprika. Elől két nagyágyú, két igazi gólvadász, szakmájuk legjobbjai, az uruguayi Cavani, és a svéd, friss Puskás-díjas Ibrahimovic. Előbbi 18/12, utóbbi 19/15-ös mutatóval vezeti a Ligue 1. góllövőlistáját, és akkor még nem beszéltünk az argentin Lavezziről, aki nagyon hasznos tagja a támadóalakulatnak, bár ő most nem olyan hatékony. Ahol ilyen arcok kergetik a bőrt, főleg hogy mögöttük pazar kiszolgálószemélyzet jeleskedik, a hazai pályás meccseik mind nagy tutik, hendivel is, mindig csak az a kérdés, mikor tudják bevinni az első döfést, és onnantól már nincs gond, vagyis nem kellene hogy legyen, hiszen az ellenfél kiugrik a sündisznó állásából és jönni kell előre. Három mákos csapat volt eddig aki pontosodott a Parc des Princesben, az Ajaccio, a Monaco és legutóbb, még decemberben a Lille.
Eredmény: 5-0

243 1 *(0-1) PSG - Nantes 1.65 3.70 3.30 V 20:40 jan. 19

Na szóval ők lennének a mai reménységeim, és ha minden jól alakul, akkor a három favoritom egymással karöltve majd 2.89x-ös pénzt hozhatna a konyhára. Bizakodó vagyok!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az egyik legnehezebb idegenbeli meccse jön a Real Madridnak a spanyol élvonalban.
Az egyik legnehezebb idegenbeli meccse jön a Real Madridnak a spanyol élvonalban.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!
Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!