2017.11. 22.

Utolérheti-e még a Sporting a Juventust?

Utolérheti-e még a Sporting a Juventust?

A Bajnokok Ligája csoportkörének 5. fordulójában a D-csoportban a Juventus-Barcelona rangadón kívül Sporting - Olympiakosz mérkőzést is rendeznek, amelynek több szempontból is komoly jelentősége van. Görögországban nyertek a portugálok, vajon odahaza is sikerül ez nekik?

Sporting- Olympiakosz

  • Szeptemberben, Pireuszban egészen őrült meccset játszottak egymással felek: 43 perc után 3-0-ra vezettek a zöldek a 89. percig tartották is az eredményt, amikor is szépített az Olympiakosz, majd Pardo ismét betalált a ráadásban is és kis híján pontot mentettek a görögök. Azért is volt nagydolog a Sportingtól, hogy nyert Görögországban, mert ez a Barcának nem sikerült. Ettől függetlenül még nehéz helyzetben vannak Martinsék Higuaín Lisszabonban szerzett egyenlítő gólja miatt, ugyanis továbbra is három pont hátrányban vannak a „zebrákhoz” képest. Ahhoz, hogy ezt ledolgozzák, kötelező ma nyerniük és a Barca ellen pedig egy bravúrt bemutatniuk. Közben pedig szurkolni annak, hogy a torinóiak ne nyerjenek a katalánok ellen.

  • Másrészről pedig a 3. helye sem garantált még a Sportingnak, hiszen ha kikap a pireusziaktól, akkor az Európa-liga szereplést is bukhatja akár. A Sporting 2. helyen áll a portugál élvonalban, míg az Olympiakosz csak 4. a jóval gyengébb görög pontvadászatban. A formája mindkét csapatnak jónak nevezhető, nagynevű hiányzó pedig mindkét oldalon egy-egy van, hiszen hazai részről Mathieu nem bevethető, míg a görögöktől Emenike fog hiányozni. A jobb játékosállománnyal rendelkező Sporting vélhetően hazai pályán is le fogja gyűrni a görög bajnokot.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Sporting- Olympiakosz: (1x2): - Sporting, odds: 1,50

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eredivisie 22. fordulójában a bajnoki ezüstéremre leginkább esélyes Feyenoord utazik a vereségspirálban lévő Utrecht csapatához.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Ligue 1 mai játéknapján a hazai csapat a tabella középmezőnyében fogadja az európai kupaindulásra pályázó Toulouse alakulatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi gólparádé várható ma Münchenben, ahol a bajoroknak minden pont számít a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben Hoffenheim igyekszik folytatni remek idegenbeli sorozatát.