2018.04. 19.

Valenciában pecsételődhet meg végleg a Malaga sorsa

Valenciában pecsételődhet meg végleg a Malaga sorsa

Kiesési rangadót rendeznek Valenciában, hiszen a tizenhetedik helyen álló Levante a sereghajtó Malagát fogadja. A vendégek sorsa végleg megpecsételődik, ha most sem tudnak nyerni. Lássuk az esélyeket!

Levante – Malaga

  • A Malaga amennyiben ma kikap, biztos kiesik a La Ligából. Győzelem esetén is csak nagyon halovány reményei lehetnek a bennmaradást illetően, hiszen akkor is még tizenegy pont lesz a hátránya a már bennmaradást jelentő helyen lévő Levantéval szemben. A Malaga helyzete már csak az is tűnik reménytelennek, mert harminckét forduló alatt tizenhét pontot szerzett és a záró hat körben kellene ugyanennyit és még az sem jelentene biztos első osztályú tagságot. Legutóbb a tartalékos Realtól, előtte pedig a szintén kieső helyen álló Deportól kaptak ki, tehát a formájuk sem éppen üdvözítő. A Levante is bukott a hétvégén az Atleticóval szemben, de azt megelőzően öt találkozón keresztül veretlen maradt. Nem jellemző, hogy sziporkáznának a valenciaiak, de a kötelező feladatokat eddig rendere megoldották és ha ez ma is így történne, akkor nagyon közel kerülnének a bennmaradáshoz. A csapat egyik húzóembere a tavaly még Újpesten szreplő Enis Bardhi, de sok most a sérült a piros-kéknél, de ennek ellenére is azt gondolom, hogy a vihar-vert Malagát le fogják győzni.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

élvonal nyolcadik fordulójának zárómérkőzésén a Famalicao az Alvercát fogadja. A Famalicao hazai pályán mutatott eredményessége komoly előnyt jelenthet, az Alverca azonban szintén jó formában érkezik, így mindkét együttes számára adott a lehetőség a sikeres folytatásra.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Serie A két nehéz helyzetben lévő csapata, az Atalanta és a Venezia Bergamóban találkozik egymással. A hazaiak három egymást követő vereséggel vonultak a válogatott szünetre, míg a Venezia az idény eddigi mind az öt bajnoki mérkőzését elveszítette, így továbbra is pont nélkül áll.

A Premier Liga mai játéknapján a Coventry hazai körülmények között fogadja a Newcastle United csapatát. A két csapat eltérő helyzetből várja az összecsapást: a Coventry számára a hazai pályán mutatott gyenge teljesítmény, a vendégeknél pedig a védekezés sebezhetősége jelenthet problémát.