2018.02. 11.

Végre nyer az Inter!

Végre nyer az Inter!

Visszatér a csapatkapitány, és ezzel ismét a régi formáját mutathatja majd a kék-fekete együttes.

Internazionale-Bologna, Serie A, 15.00
Tipp A.: 1-es és 4.5 gól alatt (1.65-tippmixpro)
Tipp B.: 1-es és 3.5 gól alatt (2.00-tippmixpro)

  • A 24. fordulót rendezik a Serie A-ban. Az Inter az erőteljes kezdés után visszaesett, a Milannal szemben alulmaradt a kupában, és bajnokit is legutóbb december elején nyert a Spalletti-alakulat. Most sorban döntetlenezik, és ami még inkább aggasztó lehet az Inter-drukkereknek, hogy a vezetőedző sem tudja, hogy mi a hanyatlás oka. 45 pontos a csapat, célja már csak a bronzérem lehet. A San Siróban azért erős, 7-4-1-es a statisztikája. Icardi újra eljes értékű munkát végzett, a padon már ott lehet, így a center megint Éder lehet.
  • A Bologna a vesztes derbi után (Fiorentina, 1-2) 27 pontjával a 12. volt a forduló előtt. Donadoni csapata hullámzóan szerepel az idén, idegenben még nem döntetlenezett, viszont már győzött ötször (5-0-6). Nem szól mellette, hogy az utolsó öt bajnokijából négyet elvesztett, csak a Beneventót tudták elverni Destróék. Verdi sérült, ő nagyon hiányzik majd a támadósorból.
  • Az Inter gödörben van, de visszatérő kapitányával kilábalhat ebből. A Bologna már okozott meglepetést az idén, de mostanában nincs meg a kellő lendület a piros-kékekben. Ma nyer a házigazda, de olyan olaszos stílusban, kevés gólos mérkőzésen.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!