2017.09. 03.

Zeman garancia a gólokra

Zeman garancia a gólokra

Rendesen bekezdett mindkét alakulat a Serie B-ben: 5-1-re nyerték első mérkőzésüket a felek. Ma megint nem játszanak unalmas meccset...

  • Federico Giunti últ le a Perugia kispadjára a nyáron, miután az előző kiírásban a piros-fehérek elvéreztek a play offon. A keret - mint ahogy a Serie B-ben lenni szokás - rendesen átalakult, játékosok jöttek-mentek, leginkább kölcsönbe. A támadósorba érkezett a Cerri-Han páros, előbbi a Juvétól, utóbbi a szárdoktól - és e két futballista tulajdonképpen kivégezte az Entellát (1-5). Voltak biztató jelek már augusztusban, hiszen Belmontéék előbb a Gubbiót, majd az első ligás Beneventót is simán kiverték a kupából - különösen utóbbi siker szólt nagyot, ugyanis 0-4 lett a végeredmény a sárga-pirosak stadionjában. A szakmai stáb ma nem számíthat a rutinos Brighi szolgálataira, ugyanis a középpályás piros lapot kapott a nyitó fordulóban. 
  • A delfinek könnyűnek találtattak a Serie A-ban, szemernyi esélye sem volt a halványkékeknek a bennmaradásra. Oddoval kezdték a szezont, majd érkezett a "csehszlovák" legende, Zdenek Zeman. A társulat ugyan felpörgött, ám mindössze egy mérkőzés erejéig (Genoa, 5-0), ám utána ismét kudarcok következtek. A keret nem volt ecélos, s noha voltak ügyes játékosok, ez azért kevés a Serie A-ban. Nyáron a klub tulajdonosa elsőként Zemannal ült tárgyalóasztalhoz, és a 70 esztendős tréner rábólintott a folytatásra. A csapatból távoztak többen, de az érkezési oldalon is vannak egészen jól hangzó nevek. Zeman nem nagyon változtatott alapfelfogásán, a 4-3-3-as hadrend pedig tökéletesen működött a Foggia ellen. Az ördögök gyorsan hátrányba kerültek, majd a második félidő elején, amikor kimerészkedtek saját térfelükről, összeomlottak. Pettinari volt különösen elemében, a csatár három találatig jutott. A nyár egyik nagy fogása, Simone Ganz padozott végig... Cocco, a rutnison csatár továbbra is sérült, vele nem számolhatnak a pescaraiak.
  • A hangulatos Stadio Renato Curiban ma izgalmas meccset láthatnak a nézők. A támadófutball dominál majd, és ennek megfelelően gólokkal számolhatunk. Az elmúlt években, amikor találkozott a két együttes, rendre jött legalább három találat, de volt, hogy több is. Mi beérjük a +2.5-tel!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2017-09-04 00:51:32
Én is... :) Gratula a nyereményhez!
Hajrá MI!!!
Örni 2017-09-03 23:59:33
Ez is szép volt :) mellé raktam Halimexiko overjét is. Köszi nektek!
Tutikapitány 2017-09-03 23:56:38
Még a +5.5 is mehetett volna.. :)
Hajrá MI!

további tippjeink a Foci világából

Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
Az Everton jó formában várja a Coventry elleni találkozót, amelyen a hazai pálya előnyét kihasználva újabb győzelmet arathat, miközben a vendégek támadójátéka is tartogathat veszélyeket.
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és néhány aktuális tippet is!