friss 3 órája

Forma-1: Magyar Nagydíj

Forma-1: Magyar Nagydíj

Itt van ismét az F1 mezőnye Mogyoródon, a nyári szünetre innen vonul a mezőny.

A Magyar Nagydíj a legrangosabb nemzetközi sportesemény, amit évente megrendeznek hazánkban. 40 éve volt az első. Szerencsére most két hőhullám között vagyunk éppen, így a nézők, a versenyzők, a csapatok és a média munkatársai is elviselhetőbb közegben vannak.

Szombaton Lando Norris nyerte az időmérőt. Mivel Hamiltont és Antonellit is megbüntették, ezért a rajtrácson Leclerc indul Norris mellől, őt Piastri és Verstappen követik. Utána Hamilton, Russell és Antonelli, a Mercedes nem találta a tempóját szombaton.

Antonelli panaszkodott a tapadásra is. Ez egy remek lehetőség a McLaren és a Ferrari előtt, hogy kevés futamgyőzelmeik egyikét megszerezzék idén.

Norris 12 ezreddel előzte meg Hamiltont, tehát egykörös tempóban nincs nagy különbség, meglátjuk, hogy a versenytempó mit fog mutatni.

Esőre nem számítunk, ezért a taktika és a boxmunka nagyon fontos lesz. Norris sok pontot vesztett egy rossz kiállás miatt Belgiumban például.

A Hungaroringen nehéz előzni sajnos, ez a legnagyobb hátránya a pályánknak. Ez a pálya sokkal inkább szól a leszorítőerőről és a jó tapadásról, semmint a végsebességről és az előzésekről, ezért az időmérőnek nagy jelentősége van.

Szerintünk a McLaren megszerzi idei első győzelmét. Nem gondoljuk, hogy a Mercedesnek van akkora tempója, hogy hátulről felkapaszkodjon az élre, úgyhogy McLaren-Ferrari csatársa számítunk. Mivel előzni nehéz, ezért szerintünk ha Norris megtartja az előnyét a Mansell-kanyarig, akkor meg is nyeri a versenyt.

Az elmúlt 2 évben a két McLaren pilóta nyert itt, tehát az istálló jól muzsikál ezen a pályán. Összességében 13 győzelmével messze a McLaren a legeredményesebb istálló a Hungaroringen, majdnem kétszer annyi győzelme van itt, mint a második legeredményesebb Williamsnek és Ferrarinak. 

 

Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!  
 

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Forma-1 Magyar Nagydíj
Lando Norris nyer | 2.45 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Forma-1 világából

Ismét növeheti Antonelli az előnyét a pole-ból indulva Belgiumban.
Ismét növeheti Antonelli az előnyét a pole-ból indulva Belgiumban.
2026.07. 05. F1: Brit Nagydíj
Silverstone-ban, legendás helyszínen rendezik a Forma-1 következő futamát.
Silverstone-ban, legendás helyszínen rendezik a Forma-1 következő futamát.
Spielbergben áll rajthoz a Forma-1-es mezőny vasárnap.
Spielbergben áll rajthoz a Forma-1-es mezőny vasárnap.