2011.10. 19.

A legfontosabb szabályok

Ebben a cikkben azokra a szabályokra hívnám fel a figyelmet, amit hogyha betartunk, akkor a kockázati tényezők jelentősen csökkennek, vagyis megnő az esélyünk a nyerésre.

1. Ne akarjunk egy fogadásból nagy összeget nyerni.

Ez nem lottó. Itt apróbb lépésekkel kell haladni, célszerű a megjátszott tétet pár fordulónk keresztül görgetni. Ez azt jelenti, hogy a nyerményünket újra feltesszük egy kombinációra, majd megint, így növeljük a végső pénzösszeget. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy nem érdemes nagyobb össz-nyereményszorzójú fogadásokat játszani, csak azoknak kisebb az esélye. Ha így teszünk ne kockáztassunk sokat.

2. Ne játszunk sok mérkőzést egy kombinációban

Maximum 3-4-et játsszunk, és azokat is inkább 1X-re tehát a hazai pályán játszó csapatokat keressük, akik esélyesebbek és igyekezzünk kétesélyt játszani.

3. Fogadás előtt tájékozódjunk

Mindig legyünk tisztában a csapatok játékerejével, tájékozódjunk, nézzük meg a táblázatot és ami a legfontosabb olvassuk a Tipplapot. Mi minden mérkőzéshez amit javaslunk leírjuk az érveinket és statisztikai adatokkal is alátámasztjuk a tippünket. Természetesen a labda gömbölyű, vagyis lesz olyan, hogy nem sikerül. Ne essünk kétségbe, próbálkozzunk tovább.

4. Tanuljuk meg kezelni a bukást

Ha bukunk, soha ne akarjuk a következő fordulóban egy kockázatos tippel azonnal visszanyerni a pénzünket, mert ez legtöbbször vereséghez vezet.

5. Soha ne a szívünkre hallgassunk!

Ha rajongunk egy labdarúgó klubért, akkor soha ne fogadjunk olyan eredményt, amit a szívünk diktál! Lehet, hogy lelkes Zaragoza-rajongók vagyunk, mert honfitársunk, Pintér Ádám ott kergeti alabdát. De ne fogadjunk a Zaragoza sikerére ha a Nou Campba látogat.

Ha ezeket betartjuk, akkor viszonylag rövid időn belül megsokszorozhatjuk befizetett pénzünket!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
L.László 2012-05-10 17:04:32
a fent irtakkal maximálisan egyetértek.

további témák a rovatból

Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén nem ez lesz és már Djokovic sincs versenyben.